Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Smrek, Ján: Száguldó napok (Cválajúce dni Magyar nyelven)

Smrek, Ján portréja

Vissza a fordító lapjára

Cválajúce dni (Szlovák)

Bujní žrebci, neosedlaní
— nezasiahne ich blesk —
ženú sa vpred,
ženú sa vpred,
kopyty rozbíjajú lebky
a nechávajú za sebou
dokaličené ľudské mŕtvoly.

Stepilí cowboyi
nad konské hrivy sklonení
sedia na pariacich sa chrbtoch
a stískajú ich koleny
kŕčovite.
Hurrá, hurrá!
Z cesty nám!!
  Pádime!
    Nevidíte?

Krasojazdcov sú stá,
divákov milióny.
Tie stá však jazdia ponad dómy,
ponad parížsku Notre Dame
a preskakujú Oceán,
ženú sa krkolomným cvalom,
že nestihne ich ani Parom,
chcú prelietať
zo stálic na stálice,
presedlať na Lucifera šiju,
vôbec: vtopiť sa v dáky fenomén,
možno: vo večnú energiu.

My mladí, jarí šarvanci,
ktorí sme život — svoju milú —
objali prvom pri tanci,
sme celým dúškom živí —
my sme tí jazdci diví!
Sedíme na paripách:
uháňajúcich dňoch,
a pevne držíme sa hrivy —
nič nevadí, že niektorý
pri skoku ponad piliere
oceľového mosta
drží sa už len chvosta.

Nemôžme znať, či nespadneme
a nezlomíme väz —
lež nechceme sa predsa vtopiť
v to driemajúce ľudské plemä,
v zakliaty živý les.



FeltöltőRépás Norbert
KiadóKalligram a Ústav slovenskej literatúry SAV, Bratislava
Az idézet forrásaBásnické dielo, Ján Smrek
Könyvoldal (tól–ig)23-24
Megjelenés ideje

Száguldó napok (Magyar)

Szilaj, nyerget nem ismerő mének
— kiket villám se sújt —
mennek előre,
mennek előre,
rohannak s patájuk koponyát zúz,
megcsonkított emberi hullák
maradnak szerte nyomukban.

Szép, délceg cowboyok
a sörények fölé hajolva
vad, gőzölgő hátakon ülnek,
és összeszorítják sorra
görcsösen térdüket:
Hajrá! Hajrá!
El az útunkból!
  Itt a fergeteg!
   Nem látja szemetek?

Százával van itt a műlovas,
a nézők száma milliónyi.
De a százak a dómok fölött szoktak lovagolni,
a Notre-Dame fölött talán,
s átugorják az Óceánt,
iramuk nyaktörő nagyon,
nem is éri utol őket Parom[1],
csillagról csillagra
akarnak repülni,
és átnyergelni Lucifer nyakára,
hogy beleolvadjanak valami tüneménybe,
tán éppen az örök energiába.

Mi, ifjú legények, kik vidáman
öleltük meg a kedvesünket
— az életet — a táncban,
míg szánkon az élet vágya lobog:
mi vagyunk azok a vad lovasok!
Ülünk paripa-hátakon:
a tovafutó napokon,
mi, a sörényükbe kapaszkodók —
és az se baj, hogy valamelyikünk
az acélhíd pilléreit
átugratva már csak, vagy épp alig
a ló farkában megkapaszkodik.

Nem tudhatjuk, le nem esünk-e,
nyakunkat szegve, összetörve, beolvadni
mégsem akarunk
az emberiségbe — vesztünkre —,
ez elátkozott eleven erdőbe.



[1] A mennydörgés és villámlás pogány istene.



FeltöltőRépás Norbert
KiadóEurópa Könyvkiadó (Budapest)
Az idézet forrásaJán Smrek, Válogatott versek
Könyvoldal (tól–ig)6-7
Megjelenés ideje

minimap