Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Caragiale, Ion Luca: Goe úrfi (D-l Goe Magyar nyelven)

Caragiale, Ion Luca portréja

D-l Goe (Román)

Ca să nu mai rămâie repetent şi anul acesta, mam'mare, mămiţica şi tanti Miţa au promis tânărului Goe să-l ducă-n Bucureşti de 10 mai.
Puţin ne importă dacă aceste trei dame se hotărăsc a părăsi locul lor spre a veni în Capitală numai de hatârul fiului şi nepoţelului lor. Destul că foarte de dimineaţă, dumnealor, frumos gătite, împreună cu tânărul Goe, aşteaptă cu multă nerăbdare, pe peronul din urbea X, trenul accelerat care trebuie să le ducă la Bucureşti. Adevărul e că, dacă se hotăreşte cineva să asiste la o sărbătoare naţională aşa de importantă, trebuie s-o ia de dimineaţă. Trenul în care se vor sui ajunge în Gara de Nord la opt fără zece a.m. D. Goe este foarte împacient şi, cu un ton de comandă, zice încruntat:
- Mam'mare! de ce nu mai vine?... Eu vreau să vie!
- Vine, vine acuma, puişorul mamii! răspunde cucoana.
Şi sarută pe nepoţel; apoi îi potriveşte pălăria.
Tânărul Goe poartă un frumos costum de marinar, pălărie de paie, cu inscripţia pe pamblică: le Formidable, şi sub pamblică biletul de călătorie înfipt de tanti Miţa, că "aşa ţin bărbaţii biletul".
- Vezi ce bine-i şade lui - zice mam'mare - cu costumul de marinel?
- Mamiţo, nu ţi-am spus că nu se zice marinel?
- Da cum?
- Marinal...
- Ei! ziceţi voi cum ştiţi; eu zic cum am apucat. Aşa se zicea pe vremea mea, când a ieşit întâi moda asta la copii - marinel.
- Vezi că sunteţi proaste amândouă? întrerupe tânărul Goe. Nu se zice marinal, nici marinel...
- Da cum, procopsitule? întreabă tanti Miţa cu un zâmbet simpatic.
- Mariner..
- Apoi de! n-a învăţat toată lumea carte ca d-ta! zice mam'mare, şi iar sărută pe nepoţel şi iar îi potriveşte pălăria de mariner.
Dar nu e vreme de discuţii filologice: soseşte trenul - şi nu stă mult.
Trenul este plin... Dar cu multă bunăvoinţă din partea unor tineri politicoşi, cari merg până la o staţie apropiată, se fac locuri pentru dame. Trenul a plecat... Mam'mare îşi face cruce, apoi aprinde o ţigară... Goe nu vrea sa intre în cupeu; vrea să şadă în coridorul vagonului cu bărbaţii.
- Nu!... nu e voie să scoţi capul pe fereastră, mititelule! zice unul dintre tineri lui d. Goe, şi-l trage puţin înapoi.
- Ce treabă ai tu, urâtule? zice mititelul smucindu-se.
Şi după ce se strâmbă la urâtul, se spânzură iar cu amândouă mânile de vergeaua de alarmă şi scoate iar capul. Dar n-apucă să răspunză ceva urâtul, şi mititelul îşi retrage îngrozit capul gol înauntru si-ncepe să zbiere.
- Mamiţo! mam'mare! tanti!
- Ce e? Ce e? sar cocoanele.
- Să oprească! zbiară şi mai tare Goe, bătând din picioare. Mi-a zburat pălăria! să opreascăăă!!!
Tot într-un timp, iacătă conductorul intră să vază cine s-a suit de la staţia din urmă.
- Biletele, domnilor!
Cocoanele arată biletele dumnealor, explicând d-lui conductor de ce nu poate şi Goe să făcă acelaşi lucru: fiindcă biletul era în pamblica pălăriei, şi, dacă a zburat pălăria, fireşte c-a zburat cu pamblică şi cu bilet cu tot. Dar avea bilet.
- Parol! chiar eu l-am cumpărat! zice tanti Miţa.
Conductorul însă nu înţelege, pretinde bilet; daca nu, la staţia apropiată, trebuie să-l dea jos pe d. Goe. Aşa scrie regulamentul: dacă un pasager n-are bilet şi nu declară că n-are bilet, i se dă o amendă de 7 lei şi 50 de bani, şi-l da jos din tren la orice staţie.
- Dar noi n-am declaratără? strigă mamiţa.
- Ce e vinovat băiatul dacă i-a zburat pălăria? zice mam'mare.
- De ce-a scos capul pe fereastră? eu i-am spus să nu scoată capul pe fereastră! zice cu pică urâtul.
- Nu-i treaba dumitale! ce te-amesteci d-ta? zice tanti Miţa urâtului...
- Uite ce e, cucoană - zice conductorul - trebuie să plătiţi un bilet...
- Să mai plătim? n-am plătitără o dată?
- Şi pe dasupra un leu şi 25 de bani.
- Şi pe dasupra?...
- Vezi, dacă nu te-astâmperi? zice mamiţa, si-l zguduie pe Goe de mâna.
- Ce faci, soro? esti nebună? nu ştii ce simţitor e? zice mam'mare.
Şi, apucându-l de mâna cealaltă, îl smuceşte de la mamiţa lui, tocmai când trenul, clăntănind din roate, trece la un macaz. Din smucitura lu' mam'mare într-un sens, combinată cu clătinătura vagonului în alt sens, rezultă că Goe îşi pierde un moment centrul de gravitaţie şi se reazimă în nas de clanţa uşii de la cupeu. Goe începe să urle... În sfârşit, n-au ce să facă. Trebuie să se hotărească a plati biletul, pe care are să-l taie conductorul din carnetul lui. Păcat însă de pălărie!... Ce-o să facă d. Goe la Bucureşti cu capul gol? şi toate prăvăliile închise!... s-ar întreba oricine, care nu ştie câtă grije are mam'mare şi câtă prevedere. Cum era să plece băiatul numai cu pălăria de paie? Dacă să întâmplă să plouă, ori răcoare? Şi mam'mare scoate din săculeţul ei un beret tot din uniforma canonierii le Formidable.
- Te mai doare nasul, puişorule? întreabă mam'mare.
- Nu... răspunde Goe.
- Să moară mam'mare?
- Să moară!
- Ad', să-l pupe mam'mare, că trece!
Şi-l pupă în vârful nasului; apoi aşezându-i frumos beretul:
- Parcă-i şade mai bine cu beretul!... zice mam'mare scuipându-l să nu-l deoache, apoi îl sărută dulce.
- Cu ce-i nu şade lui bine? adaoga tanti Miţa, şi-l scuipă şi dumneaei şi-l sărută.
- Lasă-l încolo! că prea e nu ştiu cum!... Auzi d-ta! pălărie nouă şi biletul! zice mamiţa, prefăcându-se foarte supărată.
- Să fie el sănătos, să poarte mai bună! zice mam'mare.
Dar mamiţa adaogă:
- Da pe mamiţica n-o pupi?
- Pe tine nu vreau, zice Goe cu humor.
- Aşa? zice mamiţa. Lasă!... şi-şi acopere ochii cu mâinile şi se face că plânge.
- Las' că ştiu eu că te prefaci! zice Goe.
- Ţi-ai găsit pe cine să-nşeli! zice mam'mare.
Mamiţa începe să râză; scoate din săculeţ ceva şi zice:
- Cine mă pupă... uite!... ciucalată!
Mamiţa pupa pe Goe, Goe pe mamiţa, şi luând bucata de ciucalată, iese iar pe coridor.
- Puişorule, nu mai scoate capul pe fereastră!... E lucru mare, cât e de deştept! zice mam'mare.
- E ceva de speriat, parol! adaogă tanti Miţa.
Pe când Goe îşi mănâncă afară ciucalata, cocoanele se dau în vorbă de una, de alta... Trenul aleargă acuma despre Crivina către Periş.
- Ia mai vezi ce face băiatul afară, mamiţo! zice mamiţa către mam'mare.
Mam'mare se ridică bătrâneşte şi se duce în coridor:
- Goe! puişorule! Goe! Goe!
Goe nicăieri.
- Vai de mine! ţipă cucoana, nu-i băiatul! Unde e băiatul!... s-a prăpădit băiatul!...
Şi toate cucoanele sar...
- A căzut din tren băiatul! Ţaţo, mor!
Dar deodată, cu tot zgomotul trenului, se aud bubuituri în uşa compartimentului unde nu intra decât o persoană.
- Goe! maică! acolo eşti?
- Da!
- Aide! zice mam'mare, ieşi odată! ne-ai speriat.
- Nu pot! zbiară Goe dinăuntru.
- De ce?... te doare la inimă?
- Nu! nu pot...
- E încuiat! zice mam'mare, vrând să deschidă pe dinafară.
- Nu pot deschide! zbiară Goe desperat.
- Vai de mine! îi vine rău băiatului înăuntru!
În sfârşit, iacătă conductorul cu biletul: primeşte paralele şi liberează pe captiv, pe care toate trei cucoanele îl sărută dulce, ca şi cum l-ar revedea după o îndelungată absenţă. Şi mam'mare se hotăreşte să stea în coridor, pe un geamantan străin, să păzească pe Goe, să nu se mai întâmple ceva puişorului. Puişorul vede o linie de metal în colţul coridorului, care are la capătul de sus o maşină cu mâner. Se suie-n picioare pe geamantan, pune mâna pe mânerul maşinii şi începe să-l tragă.
- Şezi binişor, puişorule! să nu strici ceva! zice mam'mare.
Trenul îşi urmează drumul de la Periş cătră Buftea cu mare viteză. Dar pe la mijlocul kilometrului 24, deodată s-aude un şuier, apoi semnalul de alarmă, trei fluiere scurte, şi trenul se opreşte pe loc, producänd o zguduitură puternică.
"Ce e? ce e?" Ţoţi pasagerii sar înspăimântaţi la ferestre, la uşi, pe scări...
- Goe! puişorule! Goe! strigă tanti Miţa şi se repede afară din compartiment.
Goe este in coridor... De ce s-a oprit trenul?
Cineva, nu se ştie din ce vagon, a tras semnalul de alarmă. Din ce vagon?... Asta e uşor de constatat; manivela semnalului nu se poate trage decât rupându-se aţa înnodată şi cu nodul plumbuit. Personalul trenului umblă forfotă, examinând roatele tamponate cu toată presiunea, aşa de tamponate că-i trebuie vreo zece minute mecanicului să-şi încarce iar pompa de aer comprimat şi să poată urni trenul din loc. În toată vremea asta, conductorul şi şefii trenului aleargă din vagon în vagon şi cercetează aparatele semnalelor de alarmă.
Cine poate ghici în ce vagon era ruptă aţa plumbuită şi răsturnată manivela? Ciudat! tocmai în vagonul de unde zburase mai adineauri pălăria marinerului! Cine? cine a tras manivela? Mam'mare doarme în fundul cupeului cu puişorul în braţe. Nu se poate ştie cine a tras manivela.
Trenul se porneşte în sfârşit, şi ajunge în Bucureşti cu o întârziere de câteva minute. Toată lumea coboară. Mam'mare aşează frumuşel beretul lui Goe, îl scuipă pe puişor să nu-l deoache, îl întreabă dacă-l mai doare nasul şi-l sărută dulce.
Apoi cucoanele se suie în trăsură şi pornesc în oraş:
- La Bulivar, birjar! La Bulivar!...

 



FeltöltőP. Tóth Irén
Az idézet forrásahttp://www.romanianvoice.com/poezii/teatru/ilc-dlgoe.php

Goe úrfi (Magyar)

Hogy ebben az évben ne bukjon meg újra, nagymami, mamicika és Mica néni megígérték az ifjú Goe-nak, hogy május 10-ére felviszik Bukarestbe.
 Ne törődjünk most azzal, hogy ez a három asszonyság csak azért hagyja el lakhelyét és utazik a fővárosba, hogy kedvébe járjon az elkényeztetett fiúnak és unokának. Elég az hozzá, hogy őnagyságák korán reggel, csinosan kirittyentve, Goe úrfival együtt, türelmetlenül várták a 10-es peronon azt a gyorsvonatot, amelyik Bukarestbe viszi őket. Az az igazság, hogy ha  valaki elhatározza, hogy meg akar nézni egy nemzeti ünnepeket, akkor igencsak korán kell elindujon. A vonat, amelyikre fel kell szálniuk nyolc óra előtt tíz perccel ér az északi pályaudvarra. Goe úrfi nagyon izgatott, ellentmondást nem tűrő hangon mondja, felrántva szemöldökét:
- Nagymami! Mér nem jön már?... Azt akarom , hogy jöjjön!
- Jön, azonnal jön, kiscsibém!- felel a nagysága.
 És megcsókolja a kisunokát, miután megigazgatja kalapját. Goe úrfi egy szép matróz öltönybe van öltözve, fején szalmakalap, melynek pántlikájára ez van írva: le Formidable, és a pántlika alá van bedugva a vonatjegye, amit Mica néni dugott oda, mert szerinte "Úgy szokták a férfiak."
- Látod, milyen jól áll neki a matroszos öltönybe - mondja a nagymami.
- Nagymami, nem megmondtam, hogy nem úgy mondják, hogy matrosz?
- Hát, hogy?
- Matrósz...
- Na! ti mondjátok, ahogy akarjátok, én úgy mondom, ahogy tanultam. Az én időmben még úgy mondták, matrosz.
- Látjátok, milyen buták vagytok mind a ketten? Nem is úgy mondják, hogy matrosz, se matrósz...
- Hát, hogy mondják, te, nagyokos? kérdi Mica néni elérzékenyült mosollyal.
- Matróz...
- Hát aztán? Nem lehet mindenki olyan okos, mint te! mondja nagymami, és megint megcsókolja az unokát és megigazgatja a kalapját.
De már nincs idő ilyen filológiai kérdések eldöntésére: megérkezik a vonat - és nem áll sokat.
A vonat tömve van... De három udvarias fiatalember, akik egy közeli megállónál szállnak le, helyet csinál a nagyságáknak. A vonat elindult. Nagymami keresztet vet, majd rágyujt egy cigarettára... Goe nem akar a kupéba beülni. A folyosón akar maradni a férfiakkal.
- Nem!... nem szabad kihajolni az ablakon, kicsikém! szól egyik a három fiatal közül, és visszahúzza Goe-t az ablaktól.
- Mi közöd hozzá, te csúnya? mondja a kicsike, miközben kirántja magát a férfi kezéből.
És miután grimaszol egyet a "csúnyára", belekapaszkodik újra a vészfék fogantyújába, és megint kidugja a fejét. A "csúnyának" ideje sincs válaszolni, mert a "kicsike" ijedten húzza vissza fejét és elkezd ordítani:
- Mamica! Nagymami! Nénikém!
- Mi az? Mi az? ugrik egyszerre mind a három nagysága.
- Álljanak meg!ordít még jobban Goe, toporzékolva. Lerepült a kalapom! Álljanak meg!
Abban a pillanatban ér oda a kalauz is, megnézni, ki szállt fel a legutóbbi megállónál.
- Kérem a jegyeket!
A nagyságák megmutatják saját jegyeiket, miközben próbálják megmagyarázni, hogy miért is nem tudja ugyanezt tenni Goe: mert a jegy a kalapja pántlikájához volt bedugva, és ha a kalap elrepült, természetes, hogy a jegy is elszállt vele. De volt neki jegye!
- Már bocsánat! Még én vettem neki jegyet! mondja Mica néni.
A kalauz viszont nem akar megérteni semmit, neki a jegyet mutassák fel, vagy a következő megállónál leszállítja Goe-t. Ez a szabály: ha egy utasnak nincs jegye, és ezt nem jelenti, megbüntetik 7 lej 50 banira, és leszállítják a vonatról.
- De hiszen mi nem jelentettük? kiabálta mamica.
- Mit tehet arról szegény gyerek, hogy elfújta a szél a kalapját? mondja nagymami.
- Miért dugta ki a fejét az ablakon? Én szóltam neki! mondja a "csúnya" bosszúsan.
- Nem a maga dolga! Mit szól bele? torkolja le Mica néni.
- Nézze, asszonyom - mondja a kalauz - önöknek most ki kell fizetniük egy jegyet...
- Hogy még fizessünk? De hát nem fizettünk már egyet?
- És még ráadásul 1 lej 25 banit.
- Ráadásul?...
- Látod ha nem húzod meg magad? mondja mamica, miközben jól megrázza Goe kezét.
- Hát te meg mit művelsz, lányom? Megőrültél? Nem tudod, milyen érzékeny? mondja Nagymami.
És megfogva másik kezét, kirántja őt a mamicikájától, éppen mikor egy váltóhoz érve a vonat kerekei, zakatolni kezdenek. Ahogy Nagymami megrántja Goe-t egyik oldalra, a vonat meg másik oldalra lendül, szegény Goe egyensúlyát vesztve, az orrát beleveri a kupé kilincsébe, és ordítani kezd.
De hát, nincs mit tenni... A jegyet mindenképpen meg kell venni, a kalauz saját tömbjéből szakít le egyet. De a kalap miatt nagy kár!... Mit fog csinálni szegény Goe úrfi Bukarestben hajadonfővel? És minden üzlet be van zárva!... Aki nem tudja a nagymamiról, milyen óvatos és előrelátó, gondolhatja magában, hogy indulhatott el ez a gyerek csak egy szalmakalappal? Mi van, ha elered az eső, vagy hűvös van? És nagymami előhúz a szatyrából egy másik sapkát, ugyancsak le Formidable jelzéssel ellátva.
- Fáj még az orrod, kiscsibém? kérdi ő.
- Nem... mondja Goe.
- Haljon meg nagyanyád?
- Haljon!
- Gyere, pusziljam meg, majd elmúlik!
És miközben igazgatja fején a sapkát, puszit nyom Goe orra hegyére:
- Mintha ez a sapka jobban állna neki!... mondja nagymami, megköpködve egy kicsit, nehogy szemmel verjék, aztán megcsókolja kedvesen.
- Mi nem áll neki jól? mondja Mica néni, és ő is megköpködi, aztán megcsókolja.
- Ugyan már! Hagyd csak!... Na hallod?! új kalap, meg még a jegy is! mondja mamica, mérgesnek tettetve magát.
- Egészséges legyen, hogy hordhasson még jobbat is! mondja nagymami.
De mamica hozzáteszi:
- Hát a te mamicádat, nem puszilod meg?
- Téged nem akarlak, mondja Goe, tettetve magát.
- Úgy? mondja mamica. Semmi baj!... és kezeit szeme elé téve, úgy tesz, mintha sírna.
- Úgyis tudom, hogy csak teszed magad! mondja Goe.
- Kit akarsz te becsapni? mondja nagymami.
Mamica elkezd nevetni, és a szatyrából kivesz valamit:
- Ki ad nekem puszit?... Ni!... Csoki!
Mamica megpuszilja Goe-t, Goe mamicát, majd a csokoládéval a kezében kimegy a folyosóra.
- Kiscsibém, nehogy kidugd mégegyszer a fejedet az ablakon!... Milyen okos ez a gyerek! mondja nagymami.
- Pardon, ijesztően okos! teszi hozzá Mica néni.
Miközben Goe majszolgatja kint a csokoládéját, az asszonyságok trécselni kezdenek erről, arról... A vonat Crivinától Peris fele robogott.
- Mamica, nézd már meg, mit csinál az a fiú odakint! mondja Mamica nagymaminak.
Nagymami öregesen feláll, és kicsoszog a folyosóra:
- Goe! kiscsibém! Goe! Goe!
Goe sehol.
- Jaj nekem!  kiált fel az öreg naccsága. Nincs meg a gyerek! Hol a gyerek?... Elveszett a gyerek!...
És mindegyik asszonyság kiszalad a folyosóra...
- Kiesett a vonatból! Uramisten! Én meghalok!
Egyszercsak valami dübögés hallatszik ki, a vonat zaja ellenére, abból a helyiségből, ahova csak egy személy szokott bemenni.
- Goe, drágám! Ott vagy?
- Igen!
- Na gyere már kifele! Jól megijesztettél minket!
- Nem tudok! kiabál Goe odabentről.
- De hát... miért? Fáj a szíved?
- Nem! nem tudok...
- Be van zárva! mondja nagymami, miközben próbálgatja nyitni az ajtót.
- Nem tudom kinyitni! Ordítja ijedten Goe.
- Jaj nekem! Még rosszul lesz ott az a gyerek!
Végre, megérkezik a kalauz a jegyekkel, megkapja a pénzt és kiszabadítja a foglyot, akit egyszerre mind a három nő elkezd puszilgatni, mintha most látnák először hosszú idő után. És nagymami elhatározza, hogy leül egy idegen kofferra a folyosón, hogy vigyázzon a kis Goe-ra, nehogy még valami baj történjen  a kiscsibéjével. A csibe meglát egy hosszú fémcsövet a folyosó sarkában, aminek a felső részén van egy fogantyú. Felmászik a kofferre, megragadja a fogantyút, és elkezdi húzni.
- Ülj meg, kiscsibém! Nehogy valamit elronts! mondja nagymami.
A vonat mostmár Perisről Buftea fele halad, nagy sebességgel. De egyszercsak a 24 kilóméter felénél hirtelen felhangzik egy süvöltés, aztán a vészjel, három rövid fütty, és a vonat hirtelen lefékez, őrülten rángatózva. "Mi van? Mi van?" Az összes utas ijedten ugrik az ablakokhoz, ajtókhoz, a lépcsőkre...
- Goe! Kicsikém! Goe! kiabál Mica néni, és kiront a kupéból.
Goe a folyosón van... Miért állt meg a vonat? Valamelyik vagonban, valaki meghúzta a vészféket. Melyik vagonból?... Ezt könnyen megtudhatjuk, hiszen a kart csak úgy lehet meghúzni, hogy az ólomvégű madzag elszakad . Minden dolgozó nagy mozgolódásba kezd, a kerekeknél leellenőrízni a nyomást. A kerekek olyat ütköztek, hogy tíz perc is kell a mozdonyvezetőnek, míg fel tudja tölteni a sűrített levegővel működő pompát, hogy elindíthassa a vonatot. Mindeközben a kalauz és a többi dolgozók vagonról vagonra járva keresik, melyikben húzták meg a vészféket.
Kitalálja-e valaki, melyik vagonban volt elszakadva a madzag, és a kar felborulva? Micsoda véletlen! Éppen ott, ahol az előbb egy kis matróznak lerepült a kalapja! De ki húzta meg a kart? A nagymami egy bőröndön ülve alszik, a csibéjével együtt. Nem lehet tudni, ki volt a bűnös.
Végre a vonat elindul és néhány perces késéssel érkezik meg Bukarestbe. Mindenki leszáll. A nagymami szépen megigazgatja Goe sapkáját, háromszor megköpködi, nehogy megverjék szemmel, megkérdi tőle, fáj-e még az orra, és egy cuppanós csókot nyom az arcára.
 Aztán beülnek mind a négyen egy lovaskocsiba, és a város fele indulnak:
 - A körútra, kocsis! A körútra!

 


 



FeltöltőP. Tóth Irén
Az idézet forrásasaját

minimap