Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Păunescu , Adrian: Ismétlődő teher (Repetabila povară Magyar nyelven)

Păunescu , Adrian portréja
P. Tóth Irén portréja

Vissza a fordító lapjára

Repetabila povară (Román)

Cine are părinti, pe pământ nu în gând
Mai aude si-n somn ochii lumii plângând
Că am fost, că n-am fost, ori că suntem cuminti,
Astăzi îmbătrânind ne e dor de părinti.

Ce părinti? Niste oameni ce nu mai au loc
De atâtia copii si de-atât nenoroc
Niste cruci, încă vii, respirând tot mai greu,
Sunt părintii acestia ce oftează mereu.

Ce părinti? Niste oameni, acolo si ei,
Care stiu dureros ce e suta de lei.
De sunt tineri sau nu, după actele lor,
Nu conteaza deloc, ei albiră de dor
Să le fie copilul c-o treaptă mai domn,
Câtă muncă în plus, si ce chin, cât nesomn!

Chiar acuma, când scriu, ca si când as urla,
Eu îi stiu si îi simt, pătimind undeva.
Ne-amintim, si de ei, după lungi săptămâni
Fii bătrâni ce suntem, cu părintii bătrâni
Dacă lemne si-au luat, dacă oasele-i dor,
Dacă nu au murit tristi în casele lor...
Între ei si copii e-o prăsilă de câini,
Si e umbra de plumb a preazilnicei pâini.

Cine are părinti, pe pământ nu în gând,
Mai aude si-n somn ochii lumii plângând.
Că din toate ce sunt, cel mai greu e să fii
Nu copil de părinti, ci părinte de fii.

Ochii lumii plângând, lacrimi multe s-au plâns
Însă pentru potop, încă nu-i de ajuns.
Mai avem noi părinti? Mai au dânsii copii?
Pe pământul de cruci, numai om să nu fii,

Umiliti de nevoi si cu capul plecat,
Într-un biet orăsel, într-o zare de sat,
Mai asteaptă si-acum, semne de la strămosi
Sau scrisori de la fii cum c-ar fi norocosi,
Si ca niste stafii, ies arare la porti
Despre noi povestind, ca de mosii lor morti.

Cine are părinti, încă nu e pierdut,
Cine are părinti are încă trecut.
Ne-au făcut, ne-au crescut, ne-au adus până-aci,
Unde-avem si noi însine ai nostri copii.
Enervanti pot părea, când n-ai ce să-i mai rogi,
Si în genere sunt si nitel pisălogi.
Ba nu văd, ba n-aud, ba fac pasii prea mici,
Ba-i nevoie prea mult să le spui si explici,
Cocosati, cocârjati, într-un ritm infernal,
Te întreabă de stii pe vre-un sef de spital.
Nu-i asa că te-apucă o milă de tot,
Mai cu seamă de faptul că ei nu mai pot?
Că povară îi simti si ei stiu că-i asa
Si se uită la tine ca si când te-ar ruga...

Mai avem, mai avem scurtă vreme de dus
Pe constiintă povara acestui apus
Si pe urmă vom fi foarte liberi sub cer,
Se vor împutina cei ce n-au si ne cer.
Iar când vom începe si noi a simti
Că povară suntem, pentru-ai nostri copii,
Si abia într-un trist si departe târziu,
Când vom sti disperati vesti, ce azi nu se stiu,
Vom pricepe de ce fiii uită curând,
Si nu văd nici un ochi de pe lume plângând,
Si de ce încă nu e potop pe cuprins,
Desi plouă mereu, desi pururi a nins,
Desi lumea în care părinti am ajuns
De-o vecie-i mereu zguduită de plâns.



FeltöltőP. Tóth Irén
Az idézet forrásahttp://www.poezie.ro/index.php

Ismétlődő teher (Magyar)

Ha szüleink élnek - nem csak gondolatban,
álmunkban is halljuk, bármi bánatuk van.
- voltunk, nem voltunk, velünk minden rendben,
hiányuk fojtogat egyre erősebben.

Mily szülők? Emberek, kiknek helyük is alig
a sok gyermektől, gondtól, reggeltől hajnalig,
nehezülő légzéssel élő keresztek,
míg végül egyetlen hosszú sóhaj lesznek.

Milyen szülők? Egyszerű, tiszta emberek,
kiknek kevés pénz is nagy gondot jelenthet,
fiatalok, idősek irataik szerint,
megőszülnek a vágyba megint és megint,
hogy gyermekeik egy fokkal jobban éljenek
- mennyi munka, kín, álmatlan éjjelek!

Most is, írás közben, mintha üvöltenék,
örök-fájdalom hangja szűrődik felém.
 Féltő gondolatok kísérnek hetekig
- idős szülőknek vénülő fiait -
tüzifájuk van-e, gyötrik-e fájdalmak,
szomorú magányban élnek, vagy meghalnak...
Kutyavilág ez, mely közénk áll folyton,
a kenyér árnyéka súlyos, mint az ólom.

Ha szüleink élnek, nem csak gondolatban,
álmunkban is halljuk, bármi bánatuk van.
Legnehezebb dolog nem gyermeknek lenni
-  szülői sorsnál tán nincs nehezebb semmi.

Sok könnyet elsírt már e nagyvilág szeme,
fájó félelmeinket mégsem mosta le.
Vannak-e még szülők? Vannak még gyermekek?
A keresztek földjén csak ember nem lehetsz,

annyi nélkülözést alázattal tűrve
egy szegény kis falu távoli csücskében,
várják,  jön-e még ősöktől üzenet,
vagy fiuk szerencséjéről szóló levelek,
kapuban állva, - mint élő kísértetek -,
rólunk beszélnek mindig, mindenkinek.
 
Ha szüleink élnek nem vagyunk elveszve,
múltunkat magunkkal hozzuk a jelenbe.
Ők adtak életet, óvtak, terelgettek,
mi gyermekeinknek adjuk e kincseket.
Olykor idegesít, hogy hiába kéred,
saját utadon kell álmaid elérned.
Csoszognak, rosszul látnak, rosszul hallanak,
meg kell ismételned majd' minden mondatod,
Fájdalomtól görnyedve alig bírnak menni,
együtt próbáltok más, jobb orvost keresni.  
Könnyeidet igyekszel jól elrejteni,
ha látod, nem tudsz rajtuk segíteni.
Ők tudják, neked ez mekkora teher,
csak néznek némán, kérlelő szemekkel.

Van még kevés idő hordozni magunkkal
fájdalmas terhét a lenyugvó napnak,
utána hamuvá lesz kiégett életünk -
fogynak, fogynak, kiknek segíthetünk.
És ha majd  egyszer mi is érezni fogjuk,
hogy gyermekeinknek sok velünk a gondjuk,
és csak egy szomorú, távoli jövőben
tudjuk meg, mi számunkra ismeretlen,
megértjük, fiaink olykor miért felejtik el
hogy mindig várjuk őket, ábrándos szemekkel,
miért nem vitt el még mindent az özönvíz
noha folyton esik, és hó hull örökké,
noha öröktől fogva sírástól dübörög  
a világ, melyben ma szülők lehetünk.



FeltöltőP. Tóth Irén
Az idézet forrásasaját

minimap