Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Voronca, Ilarie: Sokaság, te! (Mulţime, tu Magyar nyelven)

Voronca, Ilarie portréja
József Attila portréja

Vissza a fordító lapjára

Mulţime, tu (Román)

M-am oprit în porturi cu scrâşnetul de spume al ancorelor,

Am pipăit nesigur aerul ca o frunză care-şi înalţă timid umărul la începutul de primăvară,

Am stat lângă podurile care continuau să cânte în schele

Ca o râmă tăiată în atâtea bucăţi şi totuşi zvârcolindu-se.

 

Am trecut într-o amiază prepetuă fără umbră

Şi în inima mea a sunat nesecătuit versul ca o pungă a lui Fortunati,

Am stat cu vânzătorul ambulant în ceainăriile aburite,

Am plâns sau am cântat o dată cu parcurile devastate.

 

Mulţime, tu, ca şi o maree m-ai reprimit, m-ai aruncat,

În teascurile tale singuratecul ca o strălucire în cărbune,

Şi am ştiut prin dunga tăiată în adâncime de un naufragiu,

Glasul meu care face în tine unde din ce în ce mai mari.

 

Noaptea am ascultat în tâmple huruitul de lanţuri al sângelui,

Până când corabia capului se va libera dintr-o dată,

Şi va trece cu încărcătura de tristeţi, de regrete,

Prin marile perdele ude ale pământului.

 

Şi tu, mulţime, neînduplecato: îmi vei putea spinteca ochiul

Ca pe o pipotă de pasăre în care mălaiul e cald încă,

Şi vei putea găsi înăuntru munţii şi ţările şi oceanele,

Toate vizuinile care s-au suprapus ca-ntr-o lanternă magică.

 

Dar oare oasele mele nu vor aui ca nişte scoici

Pline de ţipetele de foame, de înfrângeri, pline

De soarele sărat infiltrat prin nisip,

De gheţarii lunecând în tăcere spre corăbiile somnului?

 

Vei fi lângă mine, mulţime sălbatecă, triumfătoare,

Şi chiar în lumina care-mi va putrezi în carne,

Vei trece încă o dată prin mine cu oraşele, cu abatoarele tale,

Vei smulge cântecul meu ca dintr-o hârcă un dinte de aur

 

Şi îţi vei spune: astea sunt zilele transformate-n calcar,

Şi astea buruienile care au devenit încheieturi şi glande,

Undeva în fund va fi o după-amiază

Cu o fereastră şi un obraz lipit ca o ploaie de geam.

 

Şi vei pricepe? Nicio unealtă nu mi-a ucis destinul

Vocala mea a fost în palatul sonor ca şi în cocioaba umilă,

Am trecut pretutindeni cu inima mea ca o colivie

În care pasărea tristă a poemului cânta singură.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poezie.ro/index.php/poetry

Sokaság, te! (Magyar)

Álltam horgonyok habos csikorgásával telt kikötőben,

tapintottam a levegőt tétován, mint vállát félénken

emelő lomb a tavasz kezdetén.

Álltam erdők mellett, melyek énekeltek szakadatlanul

külön tagokban,

mint ahogy a szétvagdalt giliszta részeiben is vonaglik tovább.

 

Átsiklottam árnyéktalan örökös delen,

mint Fortunatus erszényében, szívemben apadatlanul csengett a dal,

álltam a vándor kereskedővel csapszékek gőzgomolyagában,

sírtam vagy énekeltem együtt a letarolt ligetekkel.

 

Sokaság, te, mint a egy tenger visszafogadtál engem, és tovalöktél,

magányosan úgy sajtolódtam beléd, mint szénbe csillogás,

s ráismertem hajótöréstől mélyre hasított sávban

hangomra, mely egyre nagyobb hullámokat vet benned.

 

Halántékomban a vér lánccsörgését hallgattam éjjelenként,

mígnem a fej hajója egyszerre fölszabadul,

s eltűnik a bú meg a sajnálat zűrzavarával

a föld nedves, nagy függönyein át.

 

És te, sokaság, te kérlelhetetlen: meghasítod szememet,

mint madár zúzáját, amelyben még meleg a málé,

megtalálod majd benne a hegyeket, országokat, óceánokat,

fölhalmozódva minden látomást, mint a laterna magikában.

 

Vajon nem visszhangzanak-e kagylókként majd a csontjaim,

telten az éhség jajával, megtorpanással, telten

a homokon átszüremlett sós nappal,

jéghegyekkel, melyek csendesen siklanak az álom hajói felé?

 

Velem leszel, diadalmaskodó, vad sokaság, még a húsomban

romboló fényben is velem leszel,

áttörsz rajtam még egyszer városaiddal, vágóhidaiddal,

dalomat kiszakítottad, mint vén banyából az aranyfogat.

 

És szólsz magadban: íme, a mésszé vált napok,

ím a bozóttá vált csukló és mirigy,

ám valahol a mélyben lesz egy délután

ablakkal s azon egy arccal, mely esőcseppként hozzája tapad.

 

S megérted-e? Nem volt eszköz, mely megölte volna sorsomat.

Hangom ott volt a zengő palotában, a mélabús viskókban ott volt

szívemmel úgy jártam-keltem mindenütt, mint kalitkával,

melyben a költemény szomorú madara dalol.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.oszk.hu/01300/01370

minimap