Demedts, André: Földem dicsérete (Lof van mijn land Magyar nyelven)

Lof zij het land waar ik geboren ben

en ook zal sterven naar Gods wil.

Hier groeit geen boom, noch ligt een steen,

die ik niet ken.

Het land is mild en trouw

voor elke man die het bemint;

er is geen mens, geen vriend, geen vrouw,

wier liefde niet een einde vindt,

er is alleen het land, mijn land dat blijft,

om in te liggen als het leven zelf

verloren drijft.

Verliezen is ons lot en ook verloren gaan.

Vraag aan mijn hart niet meer dan schuim en as,

ik schimp soms op mijzelf, die onvoldaan,

gelijk een kerende herfstwind was.

En leedvermaak is schrijnender dan veel verdriet,

als men alleen maar om zichzelven lacht,

en om geen dingen meer

en om de mensen niet.

Alleen maar om die andere in mij,

die zich aan land noch lucht gewent

en almaardoor aan 't vragen blijft

of er geen ander land bestaat,

dat hij veel beter kent.

Dicsérem földem, rögös otthonom

és isten adta sírhelyem.

Minden röge, minden köve

nevét tudom.

A föld, ha kedve szerint gondozod,

igaz barát.

Van-e komád vagy asszonyod,

ki nagyobb hűséggel gondot viselne rád?

A föld, ez éltet és temet,

és benne pihenem ki majd

végvesztemet.

Sorsunk veszíteni míg elvesztjük magunkat is.

Ne várj többet, csak haragot s hamut,

nézz rám, szégyenkezem,

mert nyughatatlan vagyok és hamis

akár az őszi szél, ki keringőzni fut.

E káröröm fájóbb mint annyi kín,

most már csak magamon nevethetek

és nem az emberen és nem a világ dolgain.

Csupán a bennem lakó másikon,

kinek idegen föld és levegő,

ki arról faggat szüntelen,

van-e egy másik világ,

melyet régebben s jobban ismer ő?