Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Gozzano, Guido: A párbeszédek (I-II) (I colloqui (I-II) Magyar nyelven)

Gozzano, Guido portréja
Jékely Zoltán portréja

Vissza a fordító lapjára

I colloqui (I-II) (Olasz)

I.
Venticinqu'anni!... sono vecchio, sono
vecchio! Passò la giovinezza prima,
il dono mi lasciò dell'abbandono!

Un libro di passato, ov'io reprima
il mio singhiozzo e il pallido vestigio
riconosca di lei, tra rima e rima.

Venticinqu'anni! Medito il prodigio
biblico... guardo il sole che declina
già lentamente sul mio cielo grigio.

Venticinqu'anni... ed ecco la trentina
inquietante, torbida d'istinti
moribondi... ecco poi la quarantina

spaventosa, l'età cupa dei vinti,
poi la vecchiezza, l'orrida vecchiezza
dai denti finti e dai capelli tinti.

O non assai goduta giovinezza,
oggi ti vedo quale fosti, vedo
il tuo sorriso, amante che s'apprezza

solo nell'ora trista del congedo!
Venticinqu'anni!... Come più m'avanzo
all'altra meta, gioventù, m'avvedo

che fosti bella come un bel romanzo!

II.
Ma un bel romanzo che non fu vissuto
da me, ch'io vidi vivere da quello
che mi seguì, dal mio fratello muto.

Io piansi e risi per quel mio fratello
che pianse e rise, e fu come lo spetro
ideale di me, giovine e bello.

A ciascun passo mi rivolsi indietro,
curioso di lui, con occhi fissi
spiando il suo pensiero, or gaio or tetro.

Egli pensò le cose ch'io ridissi,
confortò la mia pena in sé romita,
e visse quella vita che non vissi.

Egli ama e vive la sua dolce vita;
non io che, solo nei miei sogni d'arte,
narrai la bella favola compita.

Non vissi. Muto sulle mute carte
ritrassi lui, meravigliando spesso.
Non vivo. Solo, gelido, in disparte,

sorrido e guardo vivere me stesso.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.math.unipd.it/~candiler

A párbeszédek (I-II) (Magyar)

I.
Huszonöt esztendő! ... megöregedtem!
Elszállt felettem zsenge ifjúságom,
S hogy ne maradjon teljesen jeletlen,

hagyott egy könyvet, benne zokogásom
sűrűsül, s nyomaimat, halaványul,
majd rímről-rímre lépve újralátom.

Huszonöt esztendő! . . . a lelkem ámul
e biblikus csodán, s a napra nézek,
mely zord egemről lassacskán aláhull.

Huszonöt esztendő! ... nyakadra lépnek
holt vágyai a harmadik tizednek ...
s íme, jeges borzalmával eléd megy

a negyvenes, sötét legyőzetettek
szaka – s a vénség áll már a határon,
fogad hamis, hajad fakóra festett

Ó, elkótyavetyélt, szép ifjúságom,
nevetős orcád most, csak most jelent meg,
mint ahogy néha csak a búcsúzáson

ismered meg igazán a szerelmet.
Huszonöt esztendő! ... most, hogy a végek
felé megyek, hadd, hogy könnyezzelek meg,

mert szép valál, mint a legszebb regények!

II.
Ám oly regény, melyet nem magam éltem,
csak néztem, hogyan éli, ki mögöttem
következett: jó, hallgatag fivérem.

Érette gyakran sírtam és nevettem,
ha sírt vagy nevetett – eszményi árnyam,
ki szépségben szoborként állt felettem.

Visszafordulva sokszor meg-megálltam,
kíváncsian reámeredve néztem,
hogy víg vagy bús érzését kitaláljam.

Ő tűnődött azon, amit beszéltem,
magányos szenvedésem enyhítette,
és élte azt az életet, mit én nem.

Ő élte könnyű életét s szerette;
én csak művész álmaimban koholtam
beteljesült meséket, révedezve.

Nem éltem. Néma lap fölé hajoltan,
némán rajzoltam őt, a jót, a szépet.
Nem élek. Árván, hűlten, búcsúzóban,

mosolygok s nézem magam, ahogy élek.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

Kapcsolódó videók


minimap