Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Gozzano, Guido: Az ornitoptera (Dell'ornitottera Magyar nyelven)

Gozzano, Guido portréja
Jékely Zoltán portréja

Vissza a fordító lapjára

Dell'ornitottera (Olasz)

Ornithoptera Pronomus

 

Sopra l'astuccio nitido di lacca

una fascia di seta giavanese

evoca un mare calmo che scintilla

tra i palmizi dai vertici svettanti.

 

Mi saluta un mio pallido fratello

navigatore in quelle parti calde

d'India, mi parla delle mie raccolte,

ricorda la mia grande tenerezza

per le cose che vivono, rimpiange

di non avermi seco nelle valli

favolose, mi manda una farfalla

che mi porti il saluto d'oltremare

attraverso la mole della Terra,

dalle selve incantate degli antipodi.

 

Con un tremito lieve delle dita

apro l'astuccio d'erba contessuta

e in un bagliore d'oro e di smeraldo

ecco m'appare la farfalla enorme

che mi giunge di là, che riconosco.

L'Ornithoptera Pronomus, la specie

simbolica dell'isole remote,

la meraviglia che i naturalisti

del tempo andato, reduci da Giava,

dalle Molucche, dalla Polinesia,

ci descrissero in libri malinconici.

L'Ornithoptera Pronomus, la mole

abbagliante che supera ed offusca

le più belle farfalle dei musei.

 

Con un tremito lieve nelle dita,

il tremito che forse l'entomologo

comprende... estraggo delicatamente,

esamino il magnifico esemplare.

Mistero intraducibile ch'emana

dalle farfalle esotiche! Lo sguardo

si perde, si confonde sbigottito

come da forme soprannaturali;

misera veste delle nostre Arginnidi,

delle nostre Vanesse, delle nostre

più belle specie, comparate a questa

meravigliosa forma d'oltremare!

Medito a lungo e l'occhio indagatore

pur già discerne qualche analogia;

anche questa bellezza che m'abbaglia

come una forma non terrestre, come

una specie selenica, fa parte

della grande catena armonïosa,

ha remoti parenti anche tra noi.

Le zampe lunghe speronate, l'ali

angolari dal margine ondulato,

l'addome snello pur nella sua mole,

un po' ricurvo, il corsaletto breve,

la breve testa dalle antenne a clava,

fanno dell'Ornithoptera il cugino

barbaro del Papilio Podalirio.

Ma come travestito! L'ali sono

immense, di velluto nero, accese

da larghe zone d'una brace verde,

un verde inconciliabile col nostro

pallido sole settentrïonale,

l'addome è giallo, un giallo polinese

intollerando sotto i nostri climi.

 

La farfalla è brevissima, tutt'ala,

stupendamente barbara, inquietante

come un gioiello d'oro e di smeraldo

foggiato per la fronte tatüata

d'un principe, da un orafo papuaso

ch'abbia tolto a modello il Podalirio

nostrano, ingigantendolo, avvivandolo

di colori terribili, secondo

l'arte dell'arcipelago selvaggio.

 

E la farfalla, che non so pensare

sui nostri fiori, sotto il nostro cielo,

ben s'accorda coi mostri floreali:

gnomi panciuti dalle barbe pendule,

ampolle inusitate, coni lividi

evocanti la peste e il malefizio;

s'accorda coi paesi della favola

sopravissuti al tempo delle origini:

vulcani ardenti, moli di basalto,

foreste dal profilo mïocenico

dall'aria dolce senza mutamento,

dove la luce tremola e scintilla

tra il fasto delle felci arborescenti.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.math.unipd.it

Az ornitoptera (Magyar)

Ornithoptera Pronomus

 

Egy tündöklő zománcú kis szelence,

átkötve jávai selyemszalaggal

nyugodt tengert idéz, mely sziklaormok

karéjából, pálmák közül ragyog ki.

 

Sápadt fivérem üdvözöl, ki messze

hajózik, Indiának ama forró

vidékén, gyűjteményemről beszél, majd

nagy gyöngédségem emlegeti minden

élő iránt, s igen sajnálkozik, hogy

nem együtt járunk a mesébe illő

völgyekben, és egy lepkét küld nekem,

tengerentúli üdvözleteképpen,

át Földünk térein, a messzi másik

félteke elvarázsolt vadonából.

 

Az ujjaimban enyhe remegéssel

nyitom ki a fűből font kis szelencét,

s aranyló és smaragdos ragyogásban

kibukkan ím, egy óriási lepke,

mely onnan ért ide — s felismerem.

Ornithoptera Pronomus: a messzi

szigetvilág jelképes származéka,

a csoda, mit a természettudósok

hajdan megjőve Jáva szigetéről,

a Moluccákról s Polinéziából

leírtak volt borongós könyveikben.

Ornithoptera Pronomus: az órjás,

káprázatos lény, mely a gyűjtemények

legszebb lepkéit elhomályosítja!

 

Az ujjaimban enyhe remegéssel,

azzal, melyet a rovartan tudósa

megért talán, gyöngéden emelem ki,

s vizsgálgatom a rendkívüli példányt.

Leírhatatlana titokzatosság,

mely az exotikus lepkékből árad!

A szemnek oly káprázatos, ijesztő,

mint holmi természetfölötti látvány.

Milyen szegényes is Arginnidáink,

Pávaszemes lepkéink, és a legszebb

pillangóink köntöse eme pompás

tengerentúli fajhoz viszonyítva!

Soká tűnődöm s fürkésző szemem csak

talál köztük némi rokonvonást is:

Ez a szépség is, mely úgy elvakít, mint

valami nem földi, csillagvilági

jelenség: mégis része a hatalmas

harmonikus pillangó-láncolatnak,

s messzi rokonai nálunk is élnek.

Hosszú, sarkantyús lábszárai, szélén

hullámos, háromszögalakú szárnya,

a karcsú, ámbár tömegéhez képest

egy kissé görbe potroh, A rövid pajzs

és a buzogányos-csápú rövid fej

jóvoltából barbár unokabátyja

a Paphius Podaliriusnak.

Az ám, de micsoda álöltözetben!

Hatalmas, bársony szárnya szinte lángol

széles sávjainak zöld parazsától,

olyan zöldtől, mely összeférhetetlen

a mi sápadtka északi napunkkal.

Potroha sárga, ős sziget-világi,

mely égtájunkon nem viselhető el.

 

Nagyon rövid a lepke, szinte szárny csak,

elképesztőn barbár, nyugtalanító,

mint valami smaragd- és aranyékszer,

mit egy törzsfő tetovált homlokára

egy pápua aranymíves remeklett,

mintául véve órjássá nagyított

Podaliriusunkat – s vad színekkel

élénkített, hűséggel igazodva

a vad szigetvilág művészétéhez.

 

S a lepke, mely nem is képzelhető el

a mi egünk s virágaink alatt, jól

illik a sok növényi szörnyeteghez:

csüngő szakállú nagyhasú manókhoz,

fantasztikus gumókhoz, lila-szürkés,

pestist, rontást idéző dudorokhoz,

jól illik a teremtés idejéből

maradt, átvészelt mesebeli tájhoz;

A tűz-hegyekhez, bazalt-tömegekhez,

harmadkori-profilú vadonokhoz,

a változatlan-édes levegőhöz,

melyben a fények szikráznak s remegnek

a fává nőtt páfrányok sűrűjében.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap