Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Kérjük olvassa el a megváltozott Általános Szerződési Feltételeket!
Hírek

Montale, Eugenio: A magnólia árnya (L’ombra della magnolia Magyar nyelven)

Montale, Eugenio portréja
Lator László portréja

Vissza a fordító lapjára

L’ombra della magnolia (Olasz)

L’ombra della magnolia giapponese

si sfoltisce or che i bocci paonazzi

sono caduti. Vibra intermittente

in vetta una cicala. Non è più

il tempo dell’unìsono vocale,

Clizia, il tempo del nume illimitato

che divora e rinsangua i suoi fedeli.

Spendersi era più facile, morire

al primo batter d’ale, al primo incontro

col nemico, un trastullo. Comincia ora

la via più dura: ma non te consunta

dal sole e radicata, e pure morbida

cesena che sorvoli alta le fredde

banchine del tuo fiume, - non te fragile -

fuggitiva cui zenit nadir cancro

capricorno rimasero indistinti

perché la guerra fosse in te e in chi adora

su te le stimme del tuo Sposo, flette

il brivido del gelo... Gli altri arretrano

e piegano. La lima che sottile

incide taceri, la vuota scorza

di chi cantava sari presto polvere

di vetro sotto i piedi, l'ombra è livida, -

è l'autunno, è l'inverno, è l'oltrecielo

che ti conduce e in cui mi getto, cèfalo

saltato in secco al novilunio.

 

Addio.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://ebooks.gutenberg.us/Wordtheque/it

A magnólia árnya (Magyar)

Ritkul a japán magnólia árnya,

hogy sötétlila bimbói lehulltak.

El-elakadva cirreg odafenn egy

árva tücsök. Nem, nem az összezengő

kar ideje ez immár, Clizia,

nem ama határtalan istené, ki

elemészti s vérrel tölti meg újra

a híveit. Könnyebb volt tékozolni,

játék, az volt az első szárnycsapáskor,

az első harcban meghalni. Gorombább

élet jön most. De téged, kit a nagy nap

szívóssá gyötört, mégis puhatollú

rigó, aki magasan szállsz folyód zord

partjai fölött, téged, te törékeny

menekülő, kinek Zenit, Nadír, Rák

s Bak sose vált szét, hogy a háborúság

benned dúljon és abban, aki rajtad

a Vőlegényed stigmáit imádja

nem roskaszt fagy. A többiek megállnak,

s meggörnyednek. Elhallgat majd a könnyű

ráspoly, aki dalolt, elhagyja burkát,

s üvegporrá lesz hamar az üres héj

a lábak alatt, ólomszín az árnyék –

az ősz, a tél, az égentúli szólít,

s odavetődöm, partra, nagyfejű hal,

újhold idején én is.

 

Isten áldjon.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap