Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Montale, Eugenio: Bárkák a Marne-on (Barche sulla Marna Magyar nyelven)

Montale, Eugenio portréja
Kálnoky László portréja

Vissza a fordító lapjára

Barche sulla Marna (Olasz)

Felicità del sùghero abbandonato

alla corrente

che stempra attorno i ponti rovesciati

e il plenilunio pallido nel sole:

barche sul fiume, agili nell’estate

e un murmure stagnante di città.

Segui coi remi il prato se il cacciatore

di farfalle vi giunge con la sua rete,

l’alberaia sul muro dove il sangue

del drago si ripete nel cinabro.

 

Voci sul fiume, scoppi dalle rive,

o ritmico scandire di piroghe

nel vespero che cola

tra le chiome dei noci, ma dov’è

la lenta processione di stagioni

che fu un’alba infinita e senza strade,

dov’è la lunga attesa e qual è il nome

del vuoto che ci invade.

 

Il sogno è questo: un vasto,

interminato giorno che rifonde

tra gli argini, quasi immobile, il suo bagliore

e ad ogni svolta il buon lavoro dell’uomo,

il domani velato che non fa orrore.

E altro ancora era il sogno, ma il suo riflesso

fermo sull’acqua in fuga, sotto il nido

del pendolino, aereo e inaccessibile

era silenzio altissimo nel grido

concorde del meriggio ed un mattino

più lungo era la sera, il gran fermento

era grande riposo.

 

Qui... il colore

che resiste è del topo che ha saltato

tra i giunchi o col suo spruzzo di metallo

velenoso, lo storno che sparisce

tra i fumi della riva.

Un altro giorno,

ripeti – o che ripeti? E dove porta

questa bocca che brùlica in un getto

solo?

La sera è questa. Ora possiamo

scendere fino a che s’accenda l’Orsa.

 

(Barche sulla Marna, domenicali,

in corsanel dì della tua festa).



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.scribd.com/doc

Bárkák a Marne-on (Magyar)

Boldogsága a parafadugónak,

ha ár sodorja,

mely föloldja megfordított hidaknak

képét s a naptól sápadt teliholdat:

bárkák, mik a folyón fürgén haladnak

a nyárban, s poshadó városmoraj.

Kövesd evezve a rétet, ha megjön

a lepkevadász hálóval kezében,

s a fákat a falon túl, hol az égő

pirosban sárkányvér kísért sötéten.

 

Hangok a folyón, part felőli lárma,

sajkacsobbanás ütemes zenéje

az estben, mely diófák

kontyán szivárog át, de merre jár ma

lassú körmenete az évszakoknak,

az örök hajnal úttalan vadonja,

hol a hosszú várakozás, miféle

üresség ostromol ma?

 

Az álom ez: hatalmas,

örök nap, mely gátak közt önti fényét

újjá, szinte mozdulatlan, s az ember

jó munkáját minden folyókanyarban,

a fátylas holnapot, mely nem ijeszt el.

S volt még más álom is, de nyugton álló

visszfényét a futó habon, a cinke

megközelíthetetlen lenge fészke

alatt mély csenddé változtatta szinte

a dél egyetemes zaja; az este

hosszú reggel, s a mindenek kovásza

nagy pihenő volt.

 

Ím ... a szín, mely ezzel

dacol, a vízi patkányé, a káka

közé ugorva, vagy a seregélyé,

mely mérges fémet fecskendezve vész el

a part homályában.

Egy más napon majd

ismétled, – ó, mit ismételsz? S hová visz

e torkolat, mely egyetlen sugárba

tódul ?

Ez már az alkony. Lefelé is

tarthatunk most, a Nagygöncölre várva.

 

(Ünnepestéden sok-sok tarka bárka

suhan a Marne-on.)



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap