Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Montale, Eugenio: A hitleri tavasz (La primavera hitleriana Magyar nyelven)

Montale, Eugenio portréja
Lator László portréja

Vissza a fordító lapjára

La primavera hitleriana (Olasz)

Folta la nuvola bianca delle falene impazzite

turbina intorno agli scialbi fanali e sulle spallette,

stende a terra una coltre su cui scricchia

come su zucchero il piede; l’estate imminente sprigiona

ora il gelo notturno che capiva

nelle cave segrete della stagione morta,

negli orti che da Maiano scavalcano a questi renai.

 

Da poco sul corso è passato a volo un messo infernale

tra un alalà di scherani, un golfo mistico acceso

e pavesato di croci a uncino l’ha preso e inghiottito,

si sono chiuse le vetrine, povere

e inoffensive benché armate anch’esse

di cannoni e giocattoli di guerra,

ha sprangato il beccaio che infiorava

di bacche il muso dei capretti uccisi,

la sagra dei miti carnefici che ancora ignorano il sangue

s’è tramutata in un sozzo trescone d’ali schiantate,

di larve sulle golene, e l’acqua séguita a rodere

le sponde e più nessuno è incolpevole.

 

Tutto per nulla, dunque? – e le candele

romane, a san Giovanni, che sbiancavano lente

l’orizzonte, ed i pegni e i lunghi addii

forti come un battesimo nella lugubre attesa

dell’orda (ma una gemma rigò l’aria stillando

sui ghiacci e le riviere dei tuoi lidi

gli angeli di Tobia, i sette, la semina

dell’avvenire) e gli eliotropo nati

dalle tue mani – tutto arso e succhiato

da un polline che stride come il fuoco

e ha punte di sinibbio…

                                      Oh la piagata

primavera è pur festa se raggela

in morte questa morte! Guarda ancora

in alto, Clizia, è la tua sorte, tu

che il non mutato amor mutata serbi

fino a che il cieco sole in te porti

si abbacini nell’Altro e si distrugga

in Lui, per tutti. Forse le sirene, i rintocchi

che salutano i mostri nella sera

della loro tregenda, si confondono già

col suono che slegato dal cielo, scende, vince –

col respiro di un’alba che domani per tutti

si riaffacci, bianca ma senz’ali

di raccapriccio, ai greti arsi del sud…



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.tellusfolio.it

A hitleri tavasz (Magyar)

Örült éjjeli lepkék fellege sűrű-fehéren

forr kavarogva a parton, a sápadt lámpa körében,

szemfedelet vet a földre, amelyen a léptek

mint cukron csikorognak; készül a nyár, kiereszti

az éji fagyot, amely a halott tél

földmélyi üregeiben tanyázott,

a Maianótól e partokig hidaló kertek sürüjében.

 

Most száguldott végig a korzón egy pokoli hírnök,

pribékjei hajrázása kísérte, s egy misztikus égő,

horogkereszt-hímes öböl beszívta, lenyelte,

bezártak az ártalmatlan, szegényes,

noha ágyúkkal, játék-fegyverekkel

ugyancsak jól felszerelt kicsi boltok,

becsukott a mészáros, ki bogyókkal

ékíti megölt gödölyék pofáját,

a vérengzeni jámbor ősi áldozat-ünnep

tört szárnyak s lárvák ocsmány forgatagába

torkollik az ártereken, s szaggatja a víz csak

a partot, senki se bűntelen immár.

 

Minden hiába hát? – s a láthatárt

lassan befutó tűzijáték a San Giovannin,

s a zálogok s a hosszú búcsúzkodás, erős, mint

a keresztség, baljós várakozásban

(de egy ékkő barázdát vont az égen,

s partjaid jégbefagyott peremére

hullatta Tóbiás hét angyalát, a

jövő vetését) s a kezed nevelte

heliotrópok – elperzselt, kiszívott

mindent valami tűzvészrecsegésű,

hóvihartüskés hímpor...

                                 Ó, a gyötrött

tavasz mégiscsak ünnep, ha halálba

fagy e halál! Nézz fől, Clizia, újra,

ez a te sorsod, ki a változatlan

szerelmet megváltozottan is őrzöd,

mígnem a vak nap, mit magadban hordasz,

belevakul a Másikba, s kilobban

Benne, mindenkiért. Tán a szörnyeket boszorkány-

éjük estéjén köszöntő szirénák,

kondulások beleolvadnak immár

az égen oldozódó győzelmes zendülésbe,

egy hajnal sóhajába, mely holnap újra támad

– s nem a borzalom szárnyán – mindeneknek,

gyolcsfehéren a Dél izzó porondján.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap