Birtalan Balázs: Rađanje galame (A lárma születése Szerb nyelven)

Kezdetben volt a csend.
Csend volt, nem süketség:
részecskék, csillagok keletkeztek,
s indultak útjukra az anyag mélysége,
az űr tágassága fele.
Csend volt: a kozmosz csendje.
 
Ezerfelé hömpölygött a csend, a Föld felé is.
Csend volt, nem süketség:
tengerek, folyók bömböltek,
kontinensek robbantak létre,
hegyek születtek, haltak.
Csend volt: a bolygó csendje.
 
Megsokszorozta magát a csend, életté vált.
Csend volt, nem süketség:
ősgyíkok trappoltak,
madarak rikoltoztak,
ragadozók lihegetek, prédáik hördültek végsőt.
Csend volt: a vadon csendje.
 
Rácsodálkozott a csend önmagára.
Csend volt, nem süketség:
lábak dobogták a táncot,
ének szólt szerelemről, idézett hősi csatákat,
mese kanyargott szívtől szívig, a titkok útján.
Csend volt: az ember csendje.
 
Birtokká vált a csend, vagyontárggyá.
Egy este valaki kezébe vette,
megtörte és tanítványainak adta,
s mi e megtört csendet adjuk tovább máig,
egyre fokozódó lármával,
az ő emlékezetére.

U početku je tišina bila.
Tišina je bila, a ne gluhoća:
delići, zvezde su nastale
i svojim putem prema dubini materije,
prostransvu vasione krenuli.
Tišina je bila: tišina kosmosa.
 
Tišina se u sve pravce širila, i prema Zemlji.
Tišina je bila, a ne gluhoća:
more, reke su hujile,
kontinenti u eksplozijama oživeli,
brda su se rodili, isčezli.
Tišina je bila: tišina planete.
 
Umnožila se tišina, u život se pretvorila.
Tišina je bila, a ne gluhoća:
pragušteri su jurili,
ptice glasale,
grabljivci dahtali, žrtve zadnji hropot ispuštali.
Tišina je bila: tišina divljine.
 
Sam sebi se čudila tišina.
Tišina je bila, a ne gluhoća:
noge su tokom plesa topotale,
pesme na ljubav, junačke bitke podsećale,
bajke putem tajni, od srca do srca kolale.
Tišina je bila: tišina čoveka.
 
Tišina je postala baština, predmet imovine.
Neko ju je jedno veče u ruke uzeo,
prelomio i svojim učenicima dao,
a mi danas tu prelomljenu tišinu odašiljamo,
uz sve jaču galamu,
na njegovo sećanje