Bari Károly: Autunno (Ősz Olasz nyelven)

Hallod-e, amit mondok, Istenem?
én beszélek,
sok évig tartó vándorlás után ismét útra készülök,
búcsúznak tőlem
a lombjukat vesztett fák,
a záporok ezüst szúrásaitól kisebesedett rétek,
a színek,
már tudnak készülődésemről
az évszakkal harcoló, vadul ordító virágok,
az emberi fogalmakkal megérinthető
valóság elhagyása
nem kiszabadulás a létezésből,
suttogják a lehullott levelek,
a végesség minek a kapuja?
hová indulok?

Dio mio, lo senti quel che dico?
sono io che parlo,
dopo aver vagato per anni, mi rimetto in cammino,
si congedano da me
gli alberi spogli di foglie,
i prati feriti dalle trafitture argentate dei piovaschi,
i colori,
intuiscono la mia partenza
i fiori in guerra con le stagioni, che urlano di dolore,
l’abbandono, della con l’umana concezione
toccabile realtà,
non è la liberazione dell’esistenza,
sussurrano le foglie cadute
la finitezza è il cancello di che cosa?
dove m’avvio?