Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2020-ban Leslie A. Kery!
Hírek

Ritó Szabolcs: Il caso del campo giochi (Játszótéri eset Olasz nyelven)

Ritó Szabolcs portréja

Játszótéri eset (Magyar)

 Azt mondta, az apjáé a bélyeggyűjtemény. Meg, hogy nagyon különleges, és hogy tízezerért az enyém lehet. Először kételkedtem, de hát olyan ártatlan arca volt. Aztán a feleségem is ott ült mellettem. Tudja, nagyon frusztráló, ha a feleségem is jelen van fontos döntésnél, mert ha észreveszi, hogy hezitálok, már rögtön a gyengeséget látja bennem. Rögtön távolabb húzódott tőlem, aztán pár perc múlva már egy másik padon ült. Habár lehet, hogy nem a feleségem volt… Pedig gondolatban már elváltam tőle. Nem tetszett a profilja. Olyan volt, mint egy félbetört tégla. De azért mégis volt benne valami nőies báj, a sértettség és a megvetés a tekintetében. Mondhatni felizgatott.

Aztán benyaltam a bélyeget. Nem fizettem érte. Simán felpofoztam a kislányt és elvettem tőle, ő meg sírva fakadt. Erre odajött egy idős asszony és magyarázni kezdett, meg a botjával hadonászott. Valami olyasmit ordított, hogy szentségtörés, meg szemérmetlenség, és ócsárolni kezdte a tetoválásomat. A feleségem addigra eltűnt. Talán nem is a feleségem volt, pedig elképzeltem, hogy otthon vár ránk három rosszcsont gyerek, amíg mi a strandon élvezzük a napfényt… De a kislány tovább sírt, hogy „A pénz meg a bélyegek!”, úgyhogy odaadtam neki az összes kápét, ami nálam volt. Talán tizenöt-vagy húszezret. Rögtön felszáradtak a könnyei… Azt mondta, hogy a többi bélyeget nyugodtan tartsam meg, mert nekik otthon úgyis több ezer darab van.

-És aztán mi lett?

-Felszívódott bennem az anyag és az események zavarossá váltak. A kislány eltűnt, de hát maga is tudja, milyenek a fiatalok, ha pénz üti a markukat.

-Az a lány csak ötéves volt.

-Öt vagy tizennyolc… Tudja, milyen nehéz manapság megállapítani valakinek a korát?! Az a sok smink meg máz! És kifizettem neki a bélyeg árát, így már nem beszélhetünk rablásról.

-Dealerkedés.

-Hogy micsoda? Ő jött oda hozzám, hogy az apjának bélyeggyűjteménye van és nagyon értékes. Mutat egyet, és ha tetszik, az enyém lehet tízezerért. De az előbb már mondtam.

-És az állítólagos felesége?

-Szerintem elhagyott. Bár lehet, hogy csak egy anyuka volt. Igazság szerint nem tudtuk megvitatni a kérdést. Azt sem tudom, min húzta fel magát. Egyszer csak arrébb ült, aztán meg egy másik padra, közben a szeméből megvetés és undor áradt felém, majd elővette a telefonját és hisztérikusan rikácsolva hívta a rendőrséget. Az öregasszony a pártjára állt és tovább ócsárolta a tetoválásomat, pedig én őszintén gondoltam és tiszta szívemből átéreztem, amikor a legbecsesebb testrészemre tetováltattam, hogy „Szeretem az embereket”.

-Tudja maga, mit jelent az, hogy közszeméremsértés?

-Köze van az ajkakhoz?

-Nem, nincsen.

-Akkor fogalmam sincs.

-El tudná mondani, hogyan került hétfő délután kettő órakor a játszótérre, meztelenül?

-Hát én nem is tudom. Szerintem nem voltam meztelen. Bár a feleségem…

-Az nem a felesége.

-Akkor három gyerekünk sincsen?

-Nincsen.

-Elváltunk?

-Nem.

-Még szerencse. Különben kénytelen lettem volna megmondani neki, hogy el akarok válni tőle, mert olyan az ábrázata, mint egy óbudai panelház homlokzata alkonyatkor.

-Térjünk vissza a vasárnap estére. A barátai elmondása szerint alkoholt fogyasztott Rivotrilra.

-Szemenszedett hazugság! Én sose tennék ilyet! Maga is tudhatná, hogy milyen világban élünk, hogy már a barátaiban sem bízhat az ember. Mindenfélét állítanak, ami nem igaz.

-Egy egész kocsma tanúsítja.

-És maga hinne a részegeknek?

-Rendben van, akkor maga mondja el, hogyan került a játszótérre.

-Nos, ami azt illeti, vasárnap egy barátommal ünnepeltem. Tudja, március tizenötödike volt, megemlékeztünk nemzeti nagyjainkról és elszívtunk egy kokárdás cigarettát.

-Kokárdás cigarettát?

-Igen, kokárdás cigarettát: piros dobozban fehér papír, fehér papírban zöld anyag.

-Ez pontosan hány órakor történt?

-Késő este, úgy tizenegy óra után. Nemzeti ünnep volt, mindenhol tumultus meg politikusok, az utcán emberek vitatkoztak Petőfiről meg Kossuthról, aztán jöttek a Széchenyi-páriak és összecsaptak a buszmegállóban. Ilyenkor nehéz anyagot szerezni, ezért a barátom nagyon elkeseredett. Már majdnem elsírta magát, amikor adtam neki egy kis Rivotrilt. Tudja, csak azért, mert az olcsó, meg a TB is támogatja.

Ekkor tovább kutattuk a fontosabb helyeket, mint a Parlament környéke, a Nemzeti Múzeum, a Rókázós kocsma a Wesselényin, meg a diákklubok, de mindenhol pangás volt. Az emberek odakint verekedtek. Franc se gondolta volna, hogy nemzeti ünnepen ilyen nehéz zöldséget szerezni.

-Zöldséget?

-Igen, azt. Mi egészségesen élünk. De kérem, ne szakítson félbe, amikor beszélek!

Szóval, amikor a nyolcadik kerületbe értünk, elhaladtunk egy razzia mellett. Na és ott, akkor, a maga egyik kedves kollégája volt olyan rendes, hogy olcsón felszámítva eladott nekünk egy kis uborkát meg retket. Kapcsolatban állt a sarki árussal, így ünnepnapon is tudott vitamint szerezni. Utána a kocsma felé vettük az irányt. A barátom viszont továbbra is nyugtalan volt, ezért adtam neki még egy kis gyógyszert. A Rivotril akkorra már elfogyott, mert a hosszú és stresszes úton kellett a rágcsálnivaló, de volt még nálam szívgyógyszer. Valami bétablokkoló, ha esetleg nagyon rakoncátlankodna a ketyegő. Abból megevett egy levéllel, aztán a kocsmában leöblítette sörrel. Én csak a mosdót használtam, mert vizet akartam inni, és minek fizessek a szénsavmentes vízért, amikor a csapból ugyanúgy megkapom ingyen?

Ezt követően kissé leült a hangulat. Mindketten elpilledtünk. Nosztalgiáztunk a régi évekről, amikor még együtt jártunk óvodába és neki katica volt a jele, nekem meg fogkefe, meg hogy a játszótéren mi voltunk a királyok… Egészen tizenegy éves korunkig, amikor aztán a Feri megnősült. Feleségül vette az óvónénit. Régről fakadó szerelem volt az övék, én pedig egyedül maradtam. Próbáltam barátkozni, de senki sem volt olyan jó fej, mint a Feri. Vele mindig jókat kacarásztunk egy-egy tubus Technokol mellett. De a szerelem elvette az eszét. A nők igazi manipulátorok!

Kénytelen voltam új hobbit találni barátok helyett. Bogarakat és bélyegeket gyűjtöttem. És végül, amikor már egészen tetemes mennyiségű bélyegem gyűlt össze, egy bélyeggyűjtő konferencián valaki mutatott egy igazán különlegeset. Az a pillanat teljesen megváltoztatta az életemet.

-De hogyan került hétfő délután kettőkor meztelenül a játszótérre?

-Nos, hétfő délelőtt tizenegy órakor elhagytuk a kocsmát és kerestünk egy békés helyet, hogy méltón megünnepelhessük március tizenötödikét. Valahol a belváros egyik eldugott szegletén kötöttünk ki, kutyák és gyerekek között. Elfoglaltunk két hintát, persze a testi erőfölényünket használva a kölykök felett. Mert a világ kegyetlen hely! A túlélésért folytatott harc már a bölcsőben elkezdődik, a játszótéren pedig egyenesen háborúk dúlnak! Mindegy...

Megcsináltuk a cigarettát, kényelembe helyeztük magunkat, aztán odajött az a kislány a bélyeggyűjteményével, az a nő pedig ott ült és figyelt minket, aki állítólag nem a feleségem... Utólagosan is hálát adok érte az égnek, mert olyan volt, mint egy férfi, akit fejbe vágtak péklapáttal. Aztán jött az öregasszony és ócsárolni kezdte a tetoválásomat, közben megvettem a bélyeget, a kislány lelépett, a Feri beleszívott a cigarettába, majd elrévedt, én megnyaltam a bélyeget…

Többre nem emlékszem. Itt ébredtem, és hirtelen április lett.

 



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásaonline feltöltés

Il caso del campo giochi (Olasz)

Disse, che la raccolta di francobolli è di suo padre. Poi,
che è molto particolare e che per diecimila poteva esser’
mia. All’inizio l’avevo messo in dubbio, aveva un viso
così innocente. E poi, anche mia moglie mi stava seduta
vicino. Sa, è molto frustante se in occasione delle
decisioni importanti è presente anche mia moglie,
perché se nota la mia esitazione, la addebita subito alla
mia debolezza. Si spostò da me sull’istante, dopo un
paio di minuti stava già seduta su un’altra panchina.
Benché, poteva anche non essere mia moglie…Eppur’
in pensiero mi ero già separato da lei. Non mi piaceva
il suo profilo. Sembrava una mattonella spaccata a metà.
Tuttavia, c’era in lei un non so che di grazia femminile,
risentimento e disprezzo nello sguardo. Potrei affermare
che mi inquietava.

Poi avevo fregato il francobollo. Non l’avevo pagato.
Semplicemente avevo preso a schiaffi la ragazzina e le
avevo tolto il francobollo, e lei scoppiò a piangere.
A questo punto, s’era avvicinata una vecchia, cominciò
a chiosare, mentre agitava un bastone. Gridava delle cose,
come sacrilegio, indecenza e cominciò a denigrare i miei
tatuaggi. Frattempo mia moglie era sparita. Forse, non
era neppure mia moglie, eppure io m’immaginavo che
a casa ci stavano aspettando tre ragazzini monelli,
mentre noi ci godiamo il sole sulla spiaggia… Ma la
ragazzina continuava a piangere chiedendo “I soldi e
i francobolli!”, così che alla fine le detti tutto il contante,
che avevo con me. Forse quindici o ventimila. Smise
subito a piangere. Disse, che potevo tenere anche tutti
gli altri francobolli, tanto a casa ne hanno svariate
migliaia di pezzi.

- E poi, cos’era successo?

- Frattempo dentro di me la roba ha fatto effetto, i fatti
si son confusi. La ragazzina era sparita, ma lo sa anche
lei come sono i giovani d’oggi quando hanno qualche
soldo.

- Quella ragazzina aveva solamente cinque anni.

- Cinque o quindici… sa quanto è difficile determinare
oggi l’età di qualcuno?! Tutto quel trucco e rossetto!
Io le avevo pagato il prezzo dei francobolli, non
possiamo parlare più di scippo.

- Traffico illecito.

- Come sarebbe? Era lei, che è venuta da me dicendomi
che suo padre aveva una raccolta di francobolli molto
preziosa. Mi fa vedere una e dice che per diecimila
posso averla. Ma questo le avevo già detto.

- E quella sua presunta moglie?

- Secondo me, mi aveva lasciato. Può anche darsi che
era semplicemente una mammina. Per la verità non
abbiamo potuto discutere la questione. Non so neppure
perché s’era offesa. Un certo punto semplicemente s’è
seduta più in là, poi su un’altra panchina, mentre dai
suoi occhi emanava disprezzo e disgusto verso di me,
poi tirò fuori il suo telefono e strillando istericamente
chiamò la polizia. Anche la vecchia aveva preso le sue
parti e continuò a denigrare il mio tatuaggio, eppure io
ero sinceramente convinto quando feci tatuare la frase:
 “Amo la gente” sulla parte più preziosa del mio
corpo.

- Lo sa lei cosa vuol dire offesa alla pubblica decenza?

- C’entra qualcosa con le labbra?

- No, non c’entra.

- Allora non ho idea.

- Potrebbe raccontare com’è capitato lunedì pomeriggio
alle due, nudo, sul campo giochi?

- Non saprei. Secondo me non ero nudo. Sebbene mia
moglie…

- Quella non era sua moglie.

- Allora non è vero neppure che abbiamo tre ragazzini?

- No, non è vero.

- Siamo divorziati?

- No.

- Che fortuna. Altrimenti avrei dovuto a dirgliela che
voglio divorziare, perché ha una faccia tale, come la
facciata di una casa prefabbricata a Buda al tramonto.

- Torniamo alla domenica sera. Secondo il racconto dei
suoi amici lei aveva preso Rivotril, e in concomitanza
aveva bevuto del alcool.

- Pura menzogna! Non farei mai una cosa del genere!
Lo sa anche lei in che mondo viviamo, l’uomo non
può fidarsi neppure degli amici. Affermano di tutto,
anche cose non vere.

- Lo conferma tutta la taverna.

- E lei è disposto a credere agli ubriachi?

- Va bene, allora ci racconti com’è arrivato sul campo
giochi.

- Beh, in verità, domenica abbiamo festeggiato insieme
con un amico. Sa, era quindici marzo, avevamo
commemorato i nostri grandi eroi nazionali ed abbiamo
fumato una sigaretta tricolore.

- Una sigaretta tricolore?

- Si, una sigaretta tricolore: nella scatola rossa carta
bianca, nella carta bianca roba verde.

- Questo è successo esattamente a che ora?

- A sera, sul tardi, dopo le undici. Era festa nazionale,
folla e politici dappertutto, per strada la gente discuteva
su Petőfi e Kossuth, poi son arrivati i sostenitori di
Szécsényi e si son scontrati alla fermata del pullman.
In casi così è difficile procurare della roba, il mio
amico era disperato. Per poco non piangeva, gli ho
dato un po’ di Rivotril. Sa, solo perché costa poco
ed è sovvenzionato anche dalla cassa mutua.

Quindi abbiamo continuato a cercare nei posti più
significativi, intorno al Parlamento, al Museo
Nazionale, alla taverna Rókázós in via Wesselényi,
nelle associazioni studentesche, ma abbiamo fatto buca
dappertutto. Fuori la gente s’azzuffava. Chi l’avrebbe
pensato che alla festa nazionale è così difficile trovare
della verdura.

- Verdura?

- Si, verdura. Noi conduciamo una vita sana. Ma la
prego, non mi interrompa quando parlo!

Insomma, quando siamo arrivati nel ottavo distretto,
siamo passati vicino una retata. Allora, là, un suo caro
collega è stato così gentile, che ci ha venduto un po’ di
cetrioli e ravanelli a buon prezzo. Era in contatto con
il venditore all’angolo, così poteva procurarsi qualcosa
anche nei giorni di festa. Poi ci siamo diretti verso la
taverna. Ma il mio amico continuava ad esser’ nervoso,
perciò gli avevo dato un altro po’ di medicine.
Il Rivotril era finito, sulla lunga e affaticante strada ci
serviva qualcosa da masticare, ma avevo con me delle
medicine per il cuore. Un certo betabloccante, caso mai
il cuore facesse troppi capricci. Di quello s’è mangiato
un intero blister, poi alla taverna lo sciacquò con della
birra. Io avevo utilizzato solo il bagno, perché volevo
bere dell’acqua, a che pro pagare per l’acqua minerale
se dal rubinetto posso averla gratis?

A seguito di questo il nostro umore era piuttosto a
terra. Eravamo esausti. Cominciammo a rievocare gli
anni passati, quando frequentavamo insieme l’asilo,
lui come simbolo aveva la coccinella, io la spazzola
per i denti, e che sul campo giochi i re eravamo noi…
Sino agli undici anni, quando Feri s’è sposato. Aveva
sposato la maestra d’asilo. Il loro amore era di vecchia
data, io invece rimasi solo. Avevo cercato di fare delle
amicizie, ma nessuno era in gamba come Feri. Con lui
abbiamo riso tanto, in compagnia di un tubetto di
Technokol. Ma l’amore l’aveva rincoglionito. Le
donne sono autentiche manipolatrici!

Al posto degli amici mi son dovuto cercare altri
passatempi. Raccoglievo insetti e francobolli. Alla
fine, quando possedevo già una notevole quantità
di francobolli, durante una conferenza di filatelica
qualcuno mi fece vedere un esemplare veramente
speciale. Quell’attimo mi cambiò completamente
la vita.

- Ma com’è arrivato lunedì pomeriggio alle due sul
campo giochi?

Dunque, lunedì mattina alle undici avevamo lasciato
la taverna per cercare un posto appropriato, dove
festeggiare degnamente il quindici marzo. Siamo
capitati in qualche angolo nascosto nel centro città,
in mezzo ai cani e ragazzini. Avevamo occupato due
altalene, usando, certamente il nostro dominio fisico
sui ragazzi. Perché il mondo è un luogo spietato! La
lotta per la sopravvivenza comincia già nella culla,
al campo giochi poi si combattono delle autentiche
guerre! Non importa…

Avevamo arrotolato una sigaretta, ci siamo messi
comodi, poi s’è avvicinata quella ragazzina con la sua
raccolta di francobolli, quella donna invece stava già
seduta là e ci osservava, quella che presumibilmente
non è mia moglie…ringrazio il cielo anche
tardivamente, perché sembrava un uomo che aveva
preso una palettata in testa. Poi venne la vecchia e
cominciò a denigrare i miei tatuaggi, frattempo avevo
comprato il francobollo, la ragazzina s’era svignata,
Feri aveva fatto un tiro di sigaretta, s’era imbambolato,
io avevo leccato  il francobollo…

Il resto non me lo ricordo. Mi son svegliato qui, ed
eravamo già in aprile.

 

 

 

 

 

 

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap