Mozdulatlan hevert az erdőszélen, már-már az volt az érzése, hogy a táj belé költözött. Egy azzal, vele együtt lélegzik.
Megszólalt: ”Tudom, hogy itt vagy.”
Nem kiáltott fel, ám volt benne csipetnyi megilletődöttség. Hogy nem akárkihez szól, hanem a Teremtőhöz.
A válasz sima kijelentő módban érkezett: ”Tudtam, hogy tudod.”
”Tudtam, hogy tudod, hogy tudom”, folytatta volna Vadmalac, de rájött, hogy fölösleges, mindent közöltek már egymással. Megkockáztatott mégis egy kérdést:
”Láttam mindent?”
Mindent felölelő csend.
