Tóth Judit (Judit Guillaume): Vernost (Hűség Szerb nyelven)

Egy világ ébred itt e virradatban,

emelkedik a nap, a gyönyörűség,

mindörökké ölellek, mozdulatlan,

s örökös lesz a nappal, mint a hűség.

Emelkedik, kiáltanám zokogva,

hogy látva-lásd, hogy élünk, a vigaszt;

s a föld füve, hegye, folyója mondja,

s a mindenség ragyogja ugyanazt.

Emelkedik e kettős virradatban,

nézd, emelkedik ugyanaz az ég,

én szorítlak magamhoz mozdulatlan,

és ragyog, ragyog ugyanaz az ég.

Virrad. És hogy szerelmem ittmarasszon,

én ragyogok. És többé el nem alszom.

Čitav svet se budi u toj zori,

buđenje sunca i dana, poziv na pir,

nepomično, zauvek sam te zagrlila

i kao vernost, dan će večan biti.

Plačući bi kriknula, buđenje,

da vidiš i osetiš utehu, živi smo;

tratina, gore, reke ove planete

i sjaj svemira, svi zbore isto to.

Rađanje je u toj dvostrukoj zori,

gledaj, budi se isto to nebo,

nepomično, ja sam ta koja te grli

i sjaji, sjaji isto to nebo.

Sviće. I da me ljubljeni zadrži,

ja sjajim. I više neću zaspati.