Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Kemenczky Judit: A William Carlos Williams (William Carlos Williamsnek Olasz nyelven)

Kemenczky Judit portréja

William Carlos Williamsnek (Magyar)

ha sokáig dolgozom éjszaka és rendezni próbálom a

délelőtt és délután megtörtént eseményeket rendezni

szétszórt gondolataim és makacsul visszatérni néhány

halottra

      ha közben teát iszom      kikapcsolom a fűtést

és szellőztetek

      ha szobám falán felfedezem a

                                                     geometrikus

az önmagába visszatérő minták halvány rajza közt a

labirintus tévedhetetlen jeleit

       ha lezárom szemem és

szemhéjam belső falán kirajzolódik a némán kanyargó

vaksötét út és menekülők elcsigázott tánca

       ha egy férfi

naplójában a vereség és páratlan balsors oldalaira

találok

ha tűz örvényszín napot lenget a szél s a befagyott

folyó alól vizizene száll ráktestü csembalók cápahegedűk

és korallkürtök a szeretetlenség akkordjai

ha felismerem

némák szívében a szavak nagy zarándokútját s látom

testüket mely a törékeny ruházat alatt mint

                                               nehézsörényű

oroszlán bőg és tündököl

       ha majd véget ér ez a nap    ez az

észvesztő futás a simára döngölt agyagon a szárny és

farkcsapás legyek és férgek rohamát kivédeni

ha szétnyílt ágyam szakadéka felett szárnyas nap repül

a mérleg előtt fekete lámpákat gyújt a kéz s az

ezüsttartóban mozdulatlan szív ítéletre vár

       ha a törvény

őre fülemhez hajol üvöltve és szól: itt nem mehetett be

senki más mert ezt a bejáratot csak neked szánták most

megyek és becsukom

igen ha a szentély mélyén arcomba vág a hó s

                                                      megfeketült

vásznakról közeledő lépteimre visszhangzó kiáltás felel

ha kifaragtam fuvoládat amin majd te játszol s

                                                      elnevezem

Aruziétnek a vesztőnek

ha világosság és sötétség kettős

tekintete hirtelen egymásba olvadnak

akkor leengedem végre a sárga redőnyt s mezítelen

                                                        talppal

a konyha kőkockáin táncolok s halkan dúdolom

neked és magamnak:

 

hiány ó hiány

idegen hullámverés ajkait kóstoló FÉNY Te

kit a megragadott emlékezet sóból és a tenger

hulladékaiból faragott szobrok közé képzel a

lerombolt színház kőpárkányaira hol a magashomloku

álarc repedéseiből kettétört arc figyel hol a sötét

selyem és lószőrparókát a tenger apró fekete madarai

tépdesik te akkor oszthatatlan adományaiddal a SZINÉSZ

megkínzott szemhéjára hallgatag szájára s a felfelé

fordított tenyéren átzúduló idő szenvedélyes ábráira

szállsz

       add vissza közömbös szívemnek add vissza

félelemtől szorongástól megtisztult tetemnek az

öröm könnyű nyelvét melyet a mélységek áramlata

a csupa árulás és csupa megbánás a nekilendülés

és visszahullás számtalan mozdulata a vastrónusán

izzó szibilla

egyetlen engedékeny intésére szült



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://forum.index.hu

A William Carlos Williams (Olasz)

se di notte lavoro lungamente e provo a mettere in ordine  
 
i fatti succeduti in mattinata e nel pomeriggio mettere in
 
ordine i miei pensieri sparsi e tornare testardamente su
 
alcuni morti
         
        se nel frattempo bevo del tè    chiudo il riscaldamento
 
cambio l’aria
       
         se scopro sulle pareti tra i motivi
                                                            dei disegni
 
pallidi in se stesso tornanti geometrie i segnali
 
infallibili del labirinto
           
          se chiudo gli occhi
 
e sulla parete interna delle palpebre si delinea la tortuosa
 
strada buia come la notte e la danza sfinita dei fuggitivi
           
         se nel diario
 
d’un uomo trovo le pagine della sconfitta e dell'avversità

 
se il vento turbinasse un vortice di sole e da sotto il fiume
 
congelato musica acquatica suona clavicembalo dal corpo
 
d’aragosta e violini a forma di squalo corni di corallo gli
 
accordi del disamore
 
se riconosco
 
il grande pellegrinaggio delle parole nei cuori dei muti
 
e vedo i loro corpi che sotto il fragile vestiario come leone                            
 
                                                   dalla criniera pesante
ruggisce e splende
 
          quando avrà fine questa giornata     questa
 
corsa forsennata sull’argilla battuta il parar’ dell’attacco
 
delle mosche e degli insetti con battute d’ali e di code,
 
se sopra il baratro del mio letto aperto sole alato vola
 
davanti la bilancia la mano lampe nere accende e nel
 
contenitore d’argento il cuore immobile attende il giudizio
 
se il tutore della legge
 
chino al mio orecchio urla la parola: qui non poteva entrare
 
nessun altro perché quest’entrata fu destinata solo a te
 
or’ vado e la chiudo
 
se in fondo al santuario la neve mi sferza il viso
                                                                     
                                                     e dai teli anneriti
 
ai miei passi in avvicinamento un grido echeggiante
 
risponde se avrò ritagliato il tuo flauto su cui tu suonerai
 
                                                           e lo chiamerò
 
Aruziet il perdente
 
quando all’improvviso lo sguardo duplice del chiarore
 
 e dell’oscurità si fondono uno nell’altro
 
allora finalmente abbasserò la tapparella gialla e ballerò
 
                                                      a piedi nudi
sulle mattonelle della cucina e canticchierò piano
 
a te e a me stessa:
 
 
mancanza o mancanza
 
tu LUCE che assapori le labbra della risacca estranea TE
 
che il ricordo impresso t’immagina tra dal sale e dei rifiuti
 
marini intagliato statue sulle balaustre di pietra di un teatro
 
in rovina dove un viso spezzato in due guarda dalle crepe
 
dalla maschera dal fronte alta dove piccoli uccelli neri  
 
del mare stanno strappando la seta scura e la parrucca  
 
fatta dal crine di cavallo e tu allora con le tue donazioni
 
indivisibili voli sulla palpebra tormentata sulla bocca
 
taciturna dell’ATTORE e sulle figure appassionate
 
del tempo riversate attraverso all’insù rivolto palmo  
                       
                       restituisci al mio cuore indifferente
 
restituisci al dalla paura e dall’ansia purificata spoglia
 
la lingua leggera della gioia la quale le innumerevoli
 
movimenti della corrente di profondità il mero tradimento
 
il mero pentimento lo slancio e la ricaduta hanno partorito
 
al gesto unico e indulgente
 
del sul suo trono di ferro ardente Sibilla
 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap