Vajda János: Za dwadzieścia lat (Húsz év múlva Lengyel nyelven)

(Gina emlékkönyvébe)

Mint a Montblanc csucsán a jég,

Minek nem árt se nap, se szél,

Csöndes szívem, többé nem ég;

Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád

Versenyt kacérkodik, ragyog,

Fejemre szórja sugarát;

Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán

Elálmodozva, egyedül -

Mult ifjuság tündér taván

Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szivem kigyúl,

Mint hosszu téli éjjelen

Montblanc örök hava, ha túl

A fölkelő nap megjelen…

(Dla Giny)

Moje serce, bryła lodu na szczycie Montblanc,

Nie stopi go słońce, nie poruszy wiatr.

Moje serce ciche usnęło w popiołach,

Żaden ogień go zbudzić nie zdoła.

Wokół mnie chmura gwiazd

Dla mnie świecą, do, mnie lecą,

Ciskają groty promienne

W serce moje zimne i senne.

Lecz gdy opada na mnie noc,

W marzeniu widzę Twe białe ciało

Łabędzia w zaczarowanym lustrze

Zamglonej odległej młodości.

I jeszcze raz do serca mego

Podpływą biały senny ptak

I w sercu moim krwawi śnieg,

To słońce wschodzi na Montblanc.