Balla Zsófia: A bak jegye

Mamácska,
                    itt ülök, nézd,
Bak-jelben földre kötve
nedves rostos hidegben,
s napot szívok magamba,
hogy versben átevezzek
hozzád, Halak jegyébe.
Közelebb ez a két jegy,
mint mi, kiket a bolygó
szándékok szertelöknek.

De mégis vonsz magadhoz,
s én távol arra várok,
hogy egymáshoz ütődve
újra erőre kapjunk.
Állj pályánk metszetében
s szólíts a régi néven,
a másnak ismeretlen
szavakkal. Erre várok.
Csak te tudsz megtalálni.
Téged csak én kereslek.

Versem, nyitott kalitkám
madárnyelvét te érted,
e locska fecskehangot.
Mondd, vessem el felét?
Fenét.
            No nézd, mi szépen
kapaszkodunk meg egy kis
cinkoska nevetésben.

Megjössz a hallomással.
Vártam, már régen várom:
tedd a fejemre foltos,
nyárfaüveg kezed,
ötágú koronámat.