Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Dsida Jenő: Sulle orme della leggenda di Hamelin (Hammelni legenda nyomán Olasz nyelven)

Dsida Jenő portréja

Hammelni legenda nyomán (Magyar)

Jajgató, szürke alkonyat tereng.
A hammelni furulyás legendáját idézem
és megirígylem őt.

Mert e városra is rászakadt az átok.
Patkányok hemzsegnek a kertben, az uccán.
Megemésztik a kamrákba-gyűjtött életet.
Gond-patkányok, szegénység-patkányok,
bánat-patkányok, bűn-patkányok,
betegség-patkányok és halál-patkányok
rondítanak be mindent feketére.
Nem lehet lépni tőlük.
Felkúsznak az alvó ágya-fejére
s ajkába harapnak.
S az emberek meghalnak, vagy megőrülnek.

Előkotornám, megríkatnám kicsi furulyámat
varázslatosan, szomorúan, szépen.
Ameddig szem ellát a nagy mezőn,
körém sötétlene népem átka, milliárd patkány.
Megindulnék lassú lépésben, egyre furulyázva,
valamerre az üveghegyeken túlra.
S a világ nyomora mind az enyém lenne
s úgy hömpölyögne cincogva, visongva, jajongva velem
mint bűzös-fekete, végtelen árvíz.

És hátam mögött, messze felvonnák a lobogókat,
piros tüzeket gyújtanának az estben
s felharsanna az öröm rivalgása.

 

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásahttp://vers-versek.hu/

Sulle orme della leggenda di Hamelin (Olasz)

Gemente, grigio crepuscolo si spande.
Evoco la leggenda del pifferaio di Hamelin
e lo invidio.
 
Perché anche su questa città s’abbattuta la maledizione.
Nel giardino, per strada pullulano i ratti.
Divorano la vita accumulata nelle dispense.
Ratti – guai, ratti – povertà,
ratti – tristezza, ratti – peccato,
ratti – malattia, ratti – morte,
defecando rendono tutto nero.
Non puoi muoverti da loro.
S’arrampicano sulla testata del letto del dormiente
e gli mordono la bocca.
Gli uomini muoiono o impazziscono.
 
Ripescherei, farei piangere il mio pifferino,
magicamente, tristemente, bellamente.
Sul grande prato, sin dove arriva la vista,
mi si raccoglierebbe tutt’intorno
la maledizione del mio popolo, miliardi di ratti.
M’avvierei coi passi lenti, suonando sempre il piffero,
da qualche parte, oltre le montagne di vetro.  
E la miseria del mondo diventerebbe tutta mia,
si riverserebbe con me squittendo, strillando, gemendo
come un’infinita e puzzolente inondazione.

E dietro le mie spalle, lontano s’isserebbero i vessilli,
accenderebbero dei fuochi rossi nella sera,
e s’echeggerebbe l’entusiasmo della gioia.
 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap