Kassák Lajos: Ljubav, ljubav (Szerelem, szerelem Szerb nyelven)

Vártalak, kislány, nyitott kapuval és égő lámpával vártalak.

Ülj hát le, galambom, úgy mint otthon,

még otthonosabban, mert apanélküli és anyanélküli ez a ház

és ez az a ház, melyről hosszú álmaidban álmodni szoktál.

Te állsz a tükör előtt, te hinted be illattal a levegőt

és te lármázod föl a csöndet a homályos sarkokból.

Egész nap dolgoztam és lásd, most a tiéd vagyok.

Szelíden kérdezem: jószívvel ülsz le mellém az asztalhoz?

Nagyon szelíden kérdezem: le mernéd vetni előttem állig gombolt blúzodat,

bő szoknyádat, és vastag, téli harisnyádat?

De ne is felelj. Ha eljöttél, akkor itt vagy

s ha itt vagy, akkor az enyém vagy, kedvesem!

Čekao sam te, devojčico, otvorenom kapijom i upaljenom sijalicom te čekao.

Pa sedi, golubico moja, kao da si kod kuće,

još udobnije, jer ta kuća je bez oca i bez majke

i ova kuća je ta o kojoj tokom tvojih dugačkih snova sanjala.

Ti stojiš ispred ogledala, tvoj miris se širi u zraku

i ti razbiješ tišinu iz zamračenog ugla.

Čitav dan radio i vidi, sad sam tvoja.

Blago pitam: rado li sedneš kraj mene pored stola?

Uistinu blago pitam: dal bi smela skinuti pred mnom do vrata zakopčanu bluzu,

široku suknju i debelu, zimsku čarapu?

Al ni nemoj odgovoriti. Ako si već došla, tu si,

i ako si tu, onda si moja, moja mila!