A város ez ahol baráttalanul élsz és korom lepi be álmaid földjét
nem kérdez itt téged senki és nem felelnek a kérdéseidre
ó jaj jaj egyedül állsz a fekete körfal előtt
látod a karavánok vonulását az égen az asszonyok szoknyáit s a szakállas bivalyokat roppant víztömlőkkel a hátukon
emlékeid rongyai lobognak fölötted s te nem tudsz elfordulni tőlük
gyere mondom gyere elmegyünk a tengerhez s közben megkeressük a kedvesedet aki most szíve alatt a gyermekkel hazátlanul bolyong a földön
gyere gyere ott találjuk őt a tengernél amint karcsú fehér lábát mosogatja a nagy kék vízben
vagy talán ott ül a pásztor előtt aki dudaszóval legelteti nyáját a sovány hegyi mezőkön
nem kérdezem ki vagy árva gyermek elhagyott szülő megkövesedett fa vagy gazdátlan komondor
én sem tudom hogy ki vagyok s nincs egyebem ennél az éneknél amit most neked énekelek
harapj a kenyeremből igyál a vizemből s aztán gyere
felejtsd el a kedvesedet is ahogyan én is elfelejtettem
ez a mi sorsunk
de ne sírj ne sírj
miért is sírnál
nem henyélünk mi és nem vagyunk egyedül ahogy az látszik
milliós seregekben dolgozunk a városban családot alapítunk s aki betér hozzánk annak gyógyító meleget és hűs tisztaságot ajándékozunk.
