Kassák Lajos: Tiha mala balada (Halk kis ballada Szerb nyelven)

Meghalt az asszony, aki szép volt s akit versben dicsértem én
mondom bizony, meghalt már szegény.
Mint az árva, búsan és sután
egyre sírdogált. Csak sírdogált s letért a földi utakról
örökre egy ünnep délután.
Az enyém volt ő s engemet, mint rózsát viselt a kebelén
s maga is egy rózsa volt szegény.
Ki érti meg súlyos bánatát?
Virágot szedett a réteken egy nyárvégi nap alkonyán
aztán sírt és megölte magát. 

Umrla je ta žena koja je lepa bila i koju sam u pesmi celivao
velim bogme, jadna je umrla.
Poput sirotice, otužno nezgrapno
je plakala. Samo je plakala i popodne jednog praznika
sa zemaljskog puta zauvek je skrenula.
Moja je bila a ona me je na grudima kao ružu nosila
i jadica sama je ruža bila.
Ko shvaća njenu pretešku tugu?
U suton jednog kasnoletnjeg dana na livadi je cveće brala
pa zaplakala i ubila se.