Vas István: The invisible element (A láthatatlan elem Angol nyelven)

A láthatatlan, vegytani elemhez,
Mely megvalósulásainkba szállt,
S amit a vágy és a tudás teremtett,
Ellentétére fordította át -

Mit szólhatnál? Hogy tervünk tettbe érik,
És eszménk itt már formává kövül?
Az embereket bölcsőtől a sírig
Elgondolásaink veszik körül.

És a hazugság bacilusa honnan
Fertőzte meg a megvalósulást?
Vagy benn csírázott már a gondolatban?
Nem ezt vártuk? De várhattunk-e mást?

Mit tudsz erről? Mit szólhatnál, ha élnél?
Vagy neked, neked se volt igazad?
Ó, némaság! Szebb az üdvözülésnél
Ez a ragály, veled-egy kárhozat!

To that invisible element which claimed
A part in our becoming fact not fiction,
Which turned what knowledge and desire had framed
Against itself in direct contradiction –

What could you possibly say? That our schemes ripen
To performance, that thoughts petrify
To form? The bonds of contemplation tighten
From cradle to the grave, and so we die.

At what point did the fatal germ infect
The process of becoming with its lies?
Or was it bred within the intellect?
We hoped for more? No, this was no surprise.

What do you know? If you were still alive
What could you say? Or were you wrong as well?
No answer. Yet the very germs which thrive
Are sweeter than grace although they give us hell.