Szabó Lőrinc: Nient'altro (Egyéb nem Olasz nyelven)

Minthogy belőle egyéb nem maradt,

szeretem, ami körülötte volt,

a kis párnát, melyre feje hajolt,

karperecét, elárvúlt tárgyakat,

a kulcsot, mely hozzá vitt, távolabb

erdőket, városokat, úti port,

amit együtt vertünk fel, a mosolyt,

mely szivéből a szemébe szaladt,

mikor festették: – nem pótolja, de

az egész világ tele van vele

s most tudom csak igazán, mennyire;

ég s föld s minden őhozzá kapcsolat:           

szeretnem kell gondolataimat,

minthogy belőle egyéb nem maradt.

Giacché di lei non è rimasto nient’altro,

amo tutto quel, che l’aveva circondato,

il cuscinetto, dove posava la testa,

gli oggetti orfani, la sua catenina,

la chiave, che sino a lei mi conduceva,

le foreste lontane, le città, la polvere

di strada, che alzammo insieme, il sorriso

che le guizzo dal cuore sino agli occhi,

mentre veniva dipinta: - non la compensa,

ma di lei è colmo l’intero vasto mondo,

e solo ora lo so davvero fino a che punto;

a lei mi lega la terra, il cielo, il tutto,

ora devo amare ogni mio pensiero,

giacché di lei non è rimasto nient’altro.