Szabó Lőrinc: Egyéb nem

Minthogy belőle egyéb nem maradt,

szeretem, ami körülötte volt,

a kis párnát, melyre feje hajolt,

karperecét, elárvúlt tárgyakat,

a kulcsot, mely hozzá vitt, távolabb

erdőket, városokat, úti port,

amit együtt vertünk fel, a mosolyt,

mely szivéből a szemébe szaladt,

mikor festették: – nem pótolja, de

az egész világ tele van vele

s most tudom csak igazán, mennyire;

ég s föld s minden őhozzá kapcsolat:           

szeretnem kell gondolataimat,

minthogy belőle egyéb nem maradt.