Szabó Lőrinc: Pace separata (Különbéke Olasz nyelven)

Ördögöt angyal, a gonoszokat

Gyűlöltem előbb, a gazdagokat;

Aztán mindenkit. Megútáltam és

Megvetettem az embert, az egész

Földi förtelmet, s álmot, hiteket,

Igazságot, a hiú képzelet

Szépelgéseit, a bérenc agyat,

A bölcs s buta magyarázatokat,

Tömeget, egyént. Aztán az idő

És a közöny, a fertőtlenitő,

Lefojtotta öngyilkos lázamat:

Harminchárom évnyi tapasztalat

Után mint vigasztalan harcteret

Jártam a mocskos, leprás életet:

Különbékém, keserű remete,

Vállat vont és dolgozott: semmi se

Vonzotta már, csak a kivételek

És - mint végső remény - a gyermekek.

Odiai dapprima come angelo il male,

Odiai dapprima qual demone i ricchi;

In seguito odiai tutti. Detestai

Ed aborrii l'umanità, l'intera

Meschinità di questa terra, sogno,

Fede e giustizia, affettate mossette

Di fatuo orgoglio, il venale intelletto,

Le dissennate e prudenti ragioni,

La folla e l'individuo. Ma poi il tempo

E l'indolenza, i guaritori eterni,

La mia febbre suicida debellarono;

Dopo trentatré anni d'esperienza,

Qual campo desolato di battaglia,

Vissi la vita lurida e lebbrosa:

La separata mia pace, eremita

Amaro, alzò le spalle e lavorò.

Ormai solo l'attrassero i ritiri,

Ed i bambini, l'eterna speranza.