Szécsi Margit: San a Ciganskom gradu (Álom a Cigányvárosról Szerb nyelven)

Örök vasárnap délelőtt,
jelenés a jelenben,
ragyog a selyem-sárga út,
hogy éjemmel pereljen,
a színes házak, a sötét
kabátokon a gombok
megkövülten tündöklenek
s örökkön bonganak a harangok.

Fönn: a város kék üstöke
repülőkkel cicázik,
lenn a kávéház tóduló
dohányfüsttel virágzik,
fényben és füstben csillagok
pusztulásán borongok,
de ez a város ünnepel,
s örökkön bonganak a harangok.

Brillantinos, busa hajak
mámort kínálnak, mámort,
mint a faragott antracit
sötétjük tűzhalált hord
s ígér a hitehagyottnak
boldog vértanú-rangot
e város főterén, ahol
örökkön bonganak a harangok.

Hányadíziglen köt a sors
álmodnom sose-voltat?
Milyen varázslat vonz ide
hogy szinte haldokoltat,
hogy ismerősek a szavak:
mély-édességű hangok,
hogy hajszolt életem fölött
örökkön bonganak a harangok!

A fácánkönnyed asszonyok
a főtéren kerengnek,
a barna szemvillogtatás
símogatás szivemnek.
Gyerekek emelnek felém
felejthetetlen arcot,
a teljes élet van velem
s örökkön bonganak a harangok.

Vannak keserű álmaim,
hurcolom őket büszkén,
s vannak sugárral-oldozók -
de mindben egy az eszmény.
Ó álom, te legfőbb igaz,
irgalmadnál kitartok,
hirdess tűzvészt vagy ünnepet - -
de bongjanak örökkön a harangok.

Večno nedeljno prepodne,
pojava u sadašnjosti,
sjaji svileno-žuta cesta
da mi s noćima zbori,
šarene kuće, dugmadi
na tamnim kaputima
skamenjeno blistaju
i zvona doveka odzvanjaju.

Gore: plava griva grada
s avionima vije se igra,
dole kafana gustom
dimom cigara cveta,
u svetlu i dimu sa setom
mislim na nestanak zvezda,
ali taj grad slavi,
i zvona doveka odzvanjaju.

Mirišljave, guste kose
zanos, zanos uzgajaju,
kao klesani antracit
crnilo im smrt lomače
donosi i neverniku sretan
čin mučenika daruju
na glavnom trgu tog grada gde
zvona doveka odzvanjaju.

Koji put me veže sudba
za snove nikad ostvarene?
Kakve čari me tu vezuju
da me skoro uguše,
da mi je svaka reč znana:
redaju duboko-slatki glasovi,
nad mojom ukletom sudbom
zvona doveka odzvanjaju.

Žene laganih koraka fazana
na glavnom trgu vrve,
sevanje smeđih očiju
za mene je milovanje.
Nezaboravnim licima
deca mene gledaju,
ceo život je sa mnom
i zvona doveka odzvanjaju.

Setne, gorke snove imam,
al gorda sam zbog istih,
neki me sjajem smiruju –
al uzori su isti.
O snovi, vi istiniti,
milošću me vezuju,
jave li požar ili praznik –
nek zvona doveka odzvanjaju.