Kukorelly Endre: Ein Heilkräuter-Garten (Egy gyógynövény-kert Német nyelven)
|
Egy gyógynövény-kert (Magyar)
Amikor a kert valahány aprócska
zugában villogva elöl, vagy a mély árnyékban hátramaradt minden szabad kis virágfejet ingatni kezd a szél, és valamennyi megbújó szálacskát és levelet, a lebegőt, a lehullót s a földet is, a köveket meg a kövön szétnyíló vörös vagy sárga, bordó, mézszínű gyümölcseit a kertnek, a kibújó, kibukó, kemény, nedves, lassan csak fakult barnára száradó magvakat, a sehová araszoló, sehová futkározó ijesztő égi-földi, vad és ijedt berregő szerkezeteket, játékszoba- lepedőnyi eltépett szárnyat, levált lábacskát, finom, olajkék páncélok roppanását, a csorgó, még áttetszőn csillogó, halk-éles-fájdalmasan szakadó, s az épphogy, csak épp az imént széjjelnyomott puha testeket is: ha egyetlen csak tejszín- és zölden csillogó elvált hajszálnyi erecskét ingatni kezd a szél, és ezt az igyekvő és elszáradó, elkorhadt, széthullt, már porlani kész mérhetetlen felszínt valami lélek párája futja pedig be. Ő felfele néz, a szélben a pára kicsit fölszáll, hogy megint lecsapódjon. Az egész kert figyel, fölfelé. Csak fölfelé figyelt. De lefelé tekintettek rá. |
Ein Heilkräuter-Garten (Német)
Als der Wind zu schwingen beginnt
in allen winzigen Winkeln des Gartens die vorne flitternd oder in tiefem Schatten zurückgestauten kleinen freien Blumenköpfe all, und alle versteckten Fasern und aale Blätter, die treibenden fallenden und auch die Erde die Steine und dann die am Steine sich öffnenden roten oder gelben, bordoroten, honigfarbenen Früchte des Gartens, die sich schlüpfenden fälligen, harten, nassen, langsam nur verblichenen, braungetrockneten Kerne, die nirgendshin schleichenden schwirrenden furchtbar himmlischen-irdischen, wilden und schüchtern ratternden Strukturen, die spielzimmer- oder lakengrossen zerrissenen Flügel, die Beinstümpfchen, den Knack von feinen ölblauen Panzern, die rinnenden, noch durchscheinend schimmernden, still-scharf-schmerzlich reissenden und auch die vor kurzem, grad noch frisch zerdrückten weichen Körper: als der Wind zu schwingen beginnt ein einzelnes, voll grün und sahnenfarben schimmerndes abgeschiednes haarfeines Äderchen, und diese eifrige und dürre, morsche, zerfallene, schon zu verwittern bereite ungeheure Fläche aber vom gewissen Seelendunst bedeckt wird. Er schaut nach oben, der Dunst hebt sich etwas im Wind, damit er wieder niedergehen kann. Der ganze Garten schaut wach, nach oben. Er schaute nach oben. Aber von oben herab wurde er angeblickt. |
