Rónay György: Ulisse prostrato (A megfáradt Odysseus Olasz nyelven)

Amit nem láttam a világból, nem érdekel már.
Mit láttam is, lassan elfelejtem.
Sziklán ülök, hálómat bogozom, hallgatom a hullámok mormolását.
Vagy nézem udvarom zugából dárdavető ifjak vetélkedését.
Hogy kétannyira dobtam valaha? Mindegy.
– Leég a láng, füsttel, korommal hamvadnak a fáklyák.
Gyerünk aludni, Penelopé.
Hanem azért az ablakot hagyd nyitva éjszakára.
Bármelyik pillanatban szólhat a tengerről a hívás.

Quel, che dal mondo non ho veduto, non m’importa più.
Tendo piano a dimenticare anche quel, che ho veduto.
Seduto sulla roccia sto districando la mia rete, ascolto
il mormorio del mare.
O da un angolo del mio cortile osservo la competizione
dei giovani giavellottisti.
Che un tempo tiravo due volte così lontano? Non importa.
- Si estingue la fiamma, tra fumo e fulligine si smorzano le torce.
Andiamo a dormire Penelope.
Ma per la notte lascia aperta la finestra. In qualsiasi
momento può arrivare una chiamata dal mare.