Fodor András: Oči u oči (Szemtől-szembe Szerb nyelven)

1

Ezt a tekintetet valaha szépnek láttam.

Pontosnak és elemzően okosnak,

a mindent magába hivó

bizakodás testvéri fókuszának.

   Most, mint két megfakult

üvegpupilla, úgy néz rajtam át.

Nem tudok elmerülni sugarában.

Akár torzító gömbtükörben,

nem látom benne vonásaimat.

2

Ebben a hangban valamikor

örvények titka forgott.

Hit és öröm,

a lelkesült, a gazdag

megengedés játéka:

lehet így is, úgy is.

    Most, mint a kopogó hideg

kaucsuklabdák nyesett logikája,

a beidegzett reflexek, csak az

ágaskodó fölény, hogy

önmagát védve

mindent visszavágjon.

3

Elmegy, nem véve észre:

tulajdonképpen itt se volt,

hogy a mindenható szigor

bűvöletében egyre csak

vélt igazát eszményitette;

hogy még annyit se mondott

     búcsúzkodón:

-  Azért jó, hogy te is vagy.

1

Taj pogled je za mene nekad lep bio.

Tačan i tokom rasčlanjivanja pametan,

to što sve sebi priziva

fokus bratskog poverenja.

   Sad kao dve izbledele zenice

od stakla gledaju me preko ramena.

U njenim zracima se ne mogu utonuti.

Kao u nakaradnom sferičnom ogledalu

u njoj vlastite crte ne nalazim.

2

Nekad u tom glasu

tajna virova kovitlala.

Vera i radost,

igra ushićenog,

bogatog dopuštenja:

može i ovako i onako.

   Sad je rezana logika

praskjućih loptica od kaučuka,

u naviku prešli reflex,

propinjana nadmoć,

sebe braneći

sve uzvraća.

3

Odlazi ne primetivši:

ustvari nije ni bila tu,

u čaroliji svemoguće

strogosti tek je svoju

tobožnju istinu veličala;

odlazeći ni toliko nije

   rekla:

– Ipak je dobro što i ti postojiš.