Az út megáll. A vándor elmegy. Már nem érti
a hangot amely megfoghatatlanul lebeg fölötte
mindannyian ismerjük őt
s mégis idegenül szakad le róla minden tekintet
mikor az ajtó becsukódott mögötte
összenéztünk és észrevettük, hogy eggyel kevesebben vagyunk
az ő ismeretlen utaira gondoltunk akkor
falakra házakra városokra amik között megy
s a kapukra amik előtt állani fog: megnyílnak-e
előtte majd hogy befogadják sorsát
aztán kezünkbe vettük a szerszámokat
napjaink összeborultak fölöttünk
kijelölt utainkra gondoltunk
és a munkára, amely naponta fölméri erőnket
e súlyok lefogták kiváncsi szemeinket
s most nem néz utána senki csak én
látom lehajtott fővel az úton
felénk igyekszik ő s mégis egyre messzebb kerül tőlünk
távolodó lépései zajából köd száll fel körülötte
mely eltakarja arcát
záporok erdők némán vonuló madarak között
ki néz a távozó után
1930
