Kondor Béla: Dimenticare (Elfelejteni Olasz nyelven)

Elfelejteni nem lehet, de megfeledkezni
csúnya történeteket fordítva adni
istentelenül bájos igyekvés lenne az.

Szép csókokat visszájárul; halottakat
felfeszíteni és szét; föld alá repül a
néma angyal. Ki kap, és ki adott most?

És ki fog ocsmányabbul pusztulni?
A bűnös adományozó vagy a bűntelen
méla ajándékozott a rosszabbik utcából?

Néha fájdalom a Szépség. Néha
a zengzetes oldódás ottmarad istene
napfényű méhében. Inkább befogad, nem fogan.

S nem születik. Fájás van, meg nyomatékok.
Bénaság egyszerűbb helyeken és a néma
angyal felmeredt hímvesszővel imát mond.

Van teremtés! És zúzmarás fény némely
testekben és fénylő, tiszta papír, és
megfeledkezés; pillájuk lesütő eszközök.

Mint égbolti foltrendszerek, úgy hevernek
e léha, angyali szerszámok piszkos éltünk
lesepert asztalán és rá morzsák, legyek.

Dimenticare non si può, ma scordarsi,
mostrare gli avvenimenti sgradevoli all’opposto
sarebbe uno sforzo immensamente gentile.

Baci delicati all’inverso; crocifiggere
i morti, l’angelo muto vola sotto la terra.
Chi riceve, e ora, chi è stato a dare?

E chi avrà la decadenza più ignobile? Il peccatore
che dona, o chi lo riceve, l’avvilito, chi dalla peggiore
strada proviene, ma è senza peccato?

A volte la bellezza è dolore. A volte lo scioglimento
sonoro rimane nel grembo solare di Dio.
Piuttosto ti accoglie, ma non concepisce.

E non si nasce. Vi è dolore e irruenza.
Immobilismo nei posti più semplici,
l’angelo muto con membro eretto prega.

Esiste la Creazione! Vi è la luce pruinosa in alcuni
corpi e la brillante, carta pulita, e dimenticanza;
le ciglia sono strumenti di abiezione.

Come sistemi di macchie sul cielo, giaciono questi
dissoluti arnesi angelici, sul tavolo della nostra
sporca  vita ripulita, con le briciole e mosche sopra.