Oravecz Imre: All’alba della vecchiaia (Az öregség hajnalán Olasz nyelven)

Az ablaknál ülök,
és a kopár udvari szilvafát nézem,
látom a garázs tetejét is,
vörös a fenyőborította hegyoldal - háttér zöldjében,
 
borult az ég,
a felhők közt halványkék hézagok vannak,
 
olvasni akartam,
de nincs kedvem,
 
elmém tiszta,
testem némi keresztcsonttájéki fájdalomtól eltekintve
még normálisan működik,
ha van benne daganat,
alattomosan rejtőzik,
 
felállok és kimegyek,
járok egyet,
aztán bejövök,
és tovább várom a napot,
mikor az igazi lejtmenet kezdődik.

Sto seduto alla finestra,
e guardo il nudo prugno nel cortile,
vedo anche il tetto del garage,
è rosso sullo sfondo verde del pendio ricoperto dai pini,
 
il cielo è coperto,
tra le nuvole vi sono squarci azzurri,
 
volevo leggere,
ma non ho voglia,
 
ho la mente chiara,
a prescindere da un certo dolore all’osso sacro
il mio corpo funziona ancora regolarmente,
se contiene un tumore,
esso si cela subdolamente,
 
mi alzo ed esco,
faccio un giro,
dopodiché rientro,
e continuo ad aspettare il giorno,
in cui incomincia la vera discesa.