Petri György: Budna slika sna sa Majom, detetom (Éber-álomkép Mayával, gyerekkel Szerb nyelven)

Hátadba nyomódik lejárt személyid száma,
az udvar lángra lobban, mint a karbid.
A gyermek álmában megint felül, ellopott
biciklijéről álmodik és a rendőrfőnökről,
ki ezüstsisakban és folyamitengerész-egyenruhában
vérpadra viszi a biciklitolvajt.
Komoran evezünk a gyönyörért,
hajnali Styxen.

Öregasszonyhang herseg az udvarban,
álmunk rothadt tökön tapos.
Szeretlek, kedvesem
tűzvész szemekkel nézel rám,
pillantásodban bozóttűz. Gyújtogatás
a gombás lepedőn.

Nyirkos falak
izzadják a szerelmi kínt,
hűtőszekrényünk felforr.

Izzik a margarin az aranypapírban.

A hajnal
ütésrekész. Nem mentesz meg te sem.
Gázóra kattog. Fürdesz. Gyerekek
várnak. Hogy tudsz rájuk nézni?
Mindig ezen gondolkozom. Én nem tudom…

nem érdekel… Elintézzük magunkban
az életet, aztán essünk egymásnak,
holt a holthoz, sietve, szétesőben.

Nevažeći broj lične karte u leđa ti je utisnut,
poput karbida se dvorište zapali.
Dete ponovo se diže u krevetu, o ukradenom
biciklu i načelniku policije sanja
ko u zlatnoj kacigi i uniformi rečne mornarice
kradljivca bicikla na stratište šalje.
U jutarnjen Stiksu sumorno
veslamo za slast.

U dvorištu glas starice krešti,
naši snovi na truloj bundevi gaze.
Volim te, milo moja
očima vatre me gledaš,
u tvom pogledu vatra šikare. Paljevina
na memljivoj plahti.

Vlažni zidovi
ljubavnu patnju znoje,
provri naš frižider.

Margarin se u zlatnom papiru usijava.

Zora
je spremna za bakrač. Ni ti me nećeš spasiti.
Odbrojava merač gasa. Kupaš se. Čekaju te
deca. Kako možeš pogledati njih?
Uvek o tome razmišljam. Ja ne znam...

ne zanima me... Život međusobno
sredimo, posle nek navalimo jedan na drugog,
mrtvac na mrtvaca, u žurbi, u raspadu.