Kosztolányi Dezső: Litanija (U moje doba…) (Litánia (Az én koromban…) Szerb nyelven)

Az én koromban:
zörgött az egekben a gépek acélja.

Az én koromban:
nem tudta az emberiség, mi a célja.

Az én koromban:
beszéltek a falban a drótok, a lelkek.

Az én koromban:
vad, bábeli nyelvzavarok feleseltek.

Az én koromban:
öngyilkosok ezrei földre borultak.

Az én koromban:
méreggel aludtak el a nyomorultak.

Az én koromban:
kínpadra feküdtek az árva, beteg nők.

Az én koromban:
lélekbe kutattak a lélekelemzők.

Az én koromban:
mint koldusok álltak a sarkon az épek.

Az én koromban:
recsegtek a trónok, a bankok, a népek.

Az én koromban:
mily dal remegett, a velőkig üvöltő.

Az én koromban:
prózára szerelte a verset a költő.

Az én koromban:
mindannyian ó de magunkra maradtunk.

Az én koromban:
sírtunk, amikor kenyerünkbe haraptunk.

Az én koromban:
nem volt, ki szegény szíveket melegítsen.

Az én koromban:
álmatlanul ült arany-ágyon az Isten.

 
1932

U moje doba:
nebo je tutanj mašina od čelika parao.

U moje doba:
šta mu je cilj, čovečanstvo nije znao.

U moje doba:
zidovi su šapatom duša i žica pričali.

U moje doba:
divlji, pomućeni jezici ogovarali.

U moje doba:
trupovi samoubica na zemlji ležali.

U moje doba:
bednici su sa otrovom spavali.

U moje doba:
dereži su preostali samotnim ženama.

U moje doba:
dušebriznici kopali u dušama.

U moje doba:
neoštećeni na uglu kao prosjaci su stajali.

U moje doba:
prestoli, banke, narodi su podrhtavali.

U moje doba:
zvuci pesama do kosti su prodrli.

U moje doba:
pesnici pesme u prozu su pretvorili.

U moje doba:
o, koliko smo svi mi usamljeni ostali.

U moje doba:
kad smo u hleb zagrizli, plakali.

U moje doba:
nije bilo nikog, ko bi sirotice umirio.

U moje doba:
Bog je na zlatnom krevetu bdio.

1932