Kemény István: Több ismeretlenes álom

Két szál füstön lóg a Föld,

a vékony az enyém, az övé a vastag.

Elnyomom a csikket, már nem rakok a tűzre,

egy szál füstön lóg a Föld,

aztán az is elvékonyodik,

elszegényedik, megöregszik, meghal.

Azt álmodom, hogy gyilkos leszek,

ha nem lesz egy hajszál, ami megtart.

Hajnal körül, bibliai tájon

balról jobbra átvonul a dátum.

Elöl a nyáj: a másodpercek,

a perc, óra, nap, majd a hónap,

mögöttük végül három

fiával elballag a kettes.

És reggel lesz, budapesti reggel.

Azt álmodtam, hogy gyilkos vagyok,

mert voltam már, legalábbis egyszer.

Két szál vízszintes füst az égen,

repülőszar, egészen friss még.

Cigaretta, utca, újság, levegő,

és már nincs is kondenzcsík az égen.

A gyilkosság a füstbe ment, tudom,

benne bújt el, nehogy elkövessék,

és van mögöttem valaki a sorban,

akire már nem jut felelősség.