A sorshoz (Magyar)
A sorshoz szóltam s zúgolódtam hangosan:
- Vak isten!
vakon szövöd az évek tarka szőnyegét
és nem nézed, hol van visszája, hol szine?
Villogó, éles tűdre tűzve szívemet
fonákul szőtted szőnyegedbe.
Ki égi nedvek rosszszivű csaplára vagy
ki szomjazónak sós vizet mérsz, égő szívnek olajat,
a kéjek és kinok szeszét szeszélyesen töltöd nekünk,
hogy melyikből iszunk, már azt se tudjuk.
De megrészegszünk italodtól és te nézed pajkosan,
hogy őrült bakháns-módra mint ugrándozunk fejetlenül
vagy mint a mérgezett patkányok, össze-vissza futkosunk
s te nézed.
Vak isten!
vakon szövöd az évek tarka szőnyegét
és nem nézed hol van visszája, hol szine,
de nézed,
hogy őrült bakháns-módra mint ugrándozunk fejetlenül
vagy mint a mérgezett patkányok, össze-vissza futkosunk.
Te Caesar!
a nap talán csak egy mesés karbunkulus, amelyen át
küzdelmeinknek véres szinjátékait
te nézed,
és mi halálra született, vergődő gladiátorok,
mint hizlalt állatok, kiket csak ölni, halni, hullni csak
bocsátanak ki ketrecünkből a teres homok fölé,
üdvözlünk, Caesar, a homokról.
Vak isten!
vakon szövöd az évek tarka szőnyegét
és nem nézed, hol van visszája, hol szine;
villogó, éles tűdre tűzve szívemet
fonákul szőtted szőnyegedbe. | Feltöltő | Fehér Illés |
| Az idézet forrása | http://epa.oszk.hu |
|
Al fato (Olasz)
Mi rivolsi al fato, adirandomi a voce alta:
-- Divinità, cieca!
Intrecci alla cieca il tappeto colorato degli anni,
dove sta il rovescio o il diritto, neppure guardi?
Il mio cuore, hai infilzato su uno sfavillante ago,
e l’hai intessuto al rovescio nel tuo tappeto.
Tu che sei l’oste spietato delle linfe del cielo,
dai acqua salata all’assetato, olio al cuore che arde,
ci versi l’ebbrezza della voluttà e dei tormenti,
neanche sappiamo più, quale beviamo.
La tua pozione ci stordisce e tu guardi irriverente,
come impazziti, insensato saltelliamo confusi,
o corriamo alla rinfusa, come ratti
avvelenati,
e tu osservi.
Divinità cieca!
intrecci alla cieca il tappeto colorato degli anni,
dove sta il rovescio o il diritto, neppure guardi,
ma osservi
come saltelliamo confusi, come impazziti,
o come corrono i ratti alla rinfusa,
avvelenati.
Tu Cesare!
Forse, il sole è solo una pietra preziosa, attraverso
la quale, assisti al nostro teatro della lotta cruente
e tormentata
noi gladiatori straziati, nati per morire,
come animali all’ingrasso che vengono rilasciati,
sulla piazza coperta di sabbia, solo per esser’ uccisi,
morire e perire, dalla sabbia ti salutiamo, o Cesare.
Divinità cieca!
Intrecci alla cieca il tappeto colorato degli anni,
dove sta il rovescio o il diritto, neppure guardi;
il mio cuore, l’hai infilzato su uno sfavillante ago,
l’hai intessuto al rovescio nel tuo tappeto. |
