Arany János: Knechtsseelen (A rablelkek Német nyelven)

Hát ez a szabadság napja,
Mely így éget és vakit?
Mely soha nem látogatta
Börtönünk gyász ablakit?
Ah! ez égő lángözönhöz
Gyenge szemünk nem szokott:
Menjünk vissza börtönünkbe!
Kedves félhomály van ott.

És e nyüzsgő élet, e zaj,
E szilaj, zúgalmas ár,
Mely el-elsodor magával
S fejünket boritja már, -
Ah, mi háborító e zaj
S mindig lázas állapot:
Menjünk vissza börtönünkbe!
Állandó magány van ott.

Itt a lég nyersebb, keményebb,
A szellő fuvása metsz,
Felhő tornyosul felettünk,
A villám cikázni kezd,
Ég a földet megrohanja,
Itt öl a vész, gyujt amott:
Menjünk vissza börtönünkbe!
Csendes, jó idő van ott.

Mennyi küzdés! mennyi munka!
Éber álom, hosszu éj,
Szirt s hullám között hánykódás,
Kis reményhez nagy veszély!
Ah, e fáradság, rebengés
Nem gyötörte a rabot:
Menjünk vissza börtönünkbe!
Béke, nyúgalom van ott.

Hah, mi ez: kard villámlása,
Álgyudörgés, vérpatak,
Égő fáklya, véres zászló,
Öldöklő s leölt hadak!
Szalmaágyon, cseppről cseppre
Elenyészni volna jobb:
Menjünk vissza börtönünkbe!
Csöndesebb halál van ott.

1848

Dies ist nun der Tag der Freiheit!
Dieses überhelle Licht!
Durch die trüben Gitterfenster
unsres Kerkers drang es nicht.
Unsre lichtentwöhnten Augen
blendet diese grelle Glut.
Heim ins Dämmerlicht des Kerkers
laßt uns gehen! Da ist's gut!

Und dies tosende Gewimmel,
das betäubend uns umbrüllt,
das uns mitreißt wie die Fluten
eines Stroms und überspült!
Dieses fieberhafte Hasten
voller Gier, die niemals ruht!
In die Einsamkeit des Kerkers
laßt uns heimgehn! Da ist's gut!

Hart und schneidend wehn die Winde
uns hier draußen ins Gesicht,
wenn aus schwarzen Wetterwolken
Blitzgekrach bedrohlich bricht.
Weckt uns dort nur Wetterleuchten,
tötet hier des Donners Wut.
Ach, zurück in unsre Zellen
laßt uns heimgehn! Da ist's gut!

Hier nur Kampf und harte Arbeit,
Nächte schlaf- und ruhelos.
Hier wird man umhergeschleudert,
- Hoffnung klein, Gefahren groß -
zitternd unter Todesängsten
wie ein Boot in wilder Flut!
Laßt uns heimgehn in den Frieden
unsrer Zellen! Da ist's gut!

Ach, nun dröhnt Kanonendonner!
Waffenklirren, Feldgeschrei!
Feuerschein, zerfetzte Fahnen!
Blutrausch, Menschenmetzelei!
Fort! Viel lieber laßt uns sterben
dort, wo still versiegt das Blut,
friedlich auf dem Strohsack enden,
ja, im Kerker! Da ist's gut!