Ady Endre: Sull'orlo di un precipizio selvaggio (Vad szirttetőn állunk Olasz nyelven)

Vad szirttetőn mi ketten

Állunk árván, meredten,

Állunk összetapadtan,

Nincs jajunk, könnyünk, szavunk:

Egy ingás és zuhanunk.

Véres hús-kapcsok óvnak,

Amíg összefonódnak:

Kékes, reszkető ajkunk.

Míg csókolsz, nincsen szavunk,

Ha megszólalsz zuhanunk.

Siamo in piedi, rigidi e dimenticati,

sull'orlo di un precipizio selvaggio,

l'uno all'altra attaccati;

nè un lamento, lacrima o parola:

per precipitare basta una mossa.

Come legami di carne e sangue

ci proteggono le nostre labbra,

blu e tremanti, ci tengono attaccati.

Finché mi baci non abbiamo parole,

ma dì una parola e cadiamo entrambi.