Viaszbábszerű magzat-pózban…
Kezdetek előtti sodródás.
Lábszárcsont-kürt aszottan-keserűn
kilógó nyelvén újból kísértő fantom-ízek,
hal- és véríz; taplószáj rikolt: „Chtulhu fhtagn!”
A kapu kulcslyuk, csapdák a kulcsok,
kilincsek.
Ami él, a gömb-forma felé törekszik.
Holttá hűl a derékszögű, az egyenes,
a biztonság- és szimmetriaigény mindig hazug,
olcsó szemfényvesztő-trükk.
Halakból ki sző hálót? Bitóról ki lop húst?
„Io Pan! Io Pan!”
Kripta az anyaméh.
Fetrengve fenyegetőn
gyűr-fúr-ront (ő a képzelt küszöb, s a
saját árnyékán átbukfencező),
kimarjult kultúrák celláiban, vesztőiben
trottyos, szarvas bókként bolyong. Nem várták,
mégis megszületett…
