Softić, Faiz: Egykor és most (Nekad is sad Magyar nyelven)

Valjasmo se
po tepisima
zelenim.
Jorgan krojismo
od mraka
na prvoj mjesečini
pod hrašćem.
Plašismo se jedino
trnja glogovog.
Niko sem trave
uvaljane
ne ču uzdah
za znojem
izgubljenim.
Sad nam tragove
prorasta mlječika.
Na mjestu trave uvaljane
zemlja izbljuvala kamenje.
I lisice se linjaju.
Tepisima
šetaju sjene gavranova.
Mi čuvamo hamajliju
pod pazuhom
i zeleni ćilimi
postaju ledine.

Zöld
szőnyegeken
hemperegtünk.
Takarót
a tölgy alatt
az első holdsugárban
sötétségből szabtunk.
Csak a galagonya
tüskéitől féltünk.
Az elveszett
izzadságcsepp
utáni sóhajt
a lenyomott füvön kívül
senki sem hallotta.
Most nyomunkban
kutyatej nő.
A lenyomott fű helyére
köveket hányt a föld.
És a rókák is vedlenek.
A szőnyegeken
hollóárnyak sétálnak.
Mi a talizmánt
hónunk alatt őrizzük
és a zöld szőnyegek
rétekké válnak.