Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Moréas, Jean: A kalandor (Le ruffian Magyar nyelven)

Moréas, Jean portréja

Le ruffian (Francia)

Je ne suis pas laide et je suis riche;
je saurai vous aimer et me montrer reconnaissante.
 
Dans le splendide écrin de sa bouche écarlate
de ses trente-deux dents l’émail luisant éclate.
Ses cheveux, pour lesquels une abbesse l’aima
jadis très follement, calamistrés en boucles,
tombent jusqu’à ses yeux-féeriques escarboucles-
et ses cils recourbés semblent peints de çurma.
 
Sa main de noir gantée à la hanche campée,
avec sa toque à plume, avec sa longue épée,
il passe sous les hauts balcons indolemment.
Son pourpoint est de soie, et ses poignards superbes
portent sur leurs pommeaux, parmi l’argent en gerbes,
la viride émeraude et le clair diamant.
 
Dans son alcôve où l’on respire les haleines
des bouquets effeuillés, les fières châtelaines,
sous leur voile le front de volupté chargé,
entassent les joyaux, les doublons et les piastres
pour baiser ses yeux noirs vivants comme des astres
et sa lèvre pareille au bétail égorgé.
 
Ainsi, beau comme un dieu, brave comme sa dague,
ayant en duel occis le comte de Montague,
quatre neveux du pape et vingt condottieri,
calme et la tête haute, il marche par les villes,
traînant à ses talons des amantes serviles
dont l’âme s’est blessée à son regard fleuri.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttps://fr.wikisource.org

A kalandor (Magyar)

Nem vagyok csúf és gazdag vagyok
szeretni tudnám és hálás lennék önnek
 
A szája bordó mélyű drága tok,
hol harminckét fog villog és ragyog.
Haja, min egy apátnő kéjbe hörgött,
most göndörítve és zilálva széthányt
fürtökbe hull szemére - gyilkos gyémánt -,
s tussal van festve az ívelt szemöldök.
 
Fekete kesztyűje oly omlatag.
Egy hosszú spádé, egy tollas kalap,
így lép a balkonok alatt közönnyel,
mellénye bársony, és a tőre büszke
fogantyúján szétágazó ezüstbe
gyémánt világít és smaragdkő zöldell.
 
Alkóvján hervadt illat andalog,
jönnek vadul vad várkisasszonyok,
fátyluk alatt bús homlokuk lebágyad,
ékszert dobálnak, pénzeket, s kinyílnak,
hogy csókolják szemét, mely mint a csillag,
és ajakát, a vajúdót, a lágyat.
 
Akár egy isten, hódít mindenütt,
párbajban ölte meg gróf Montague-t,
a pápa öccsét, húsz kondottiérit.
Magasra peckelt fővel jár nyugodtan,
boldog a nő, akire szeme lobban,
és láncravert rab-asszonyok kisérik.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttps://hu.wikisource.org

minimap