Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Voltaire (François Marie Arouet): Lullin-né asszonynak (A Mme Lullin Magyar nyelven)

Voltaire (François Marie Arouet) portréja
Illyés Gyula portréja

Vissza a fordító lapjára

A Mme Lullin (Francia)

Hé quoi ! vous êtes étonnée

Qu'au bout de quatre-vingts hivers,

Ma Muse faible et surannée

Puisse encor fredonner des vers ?

 

Quelquefois un peu de verdure

Rit sous les glaçons de nos champs ;

Elle console la nature,

Mais elle sèche en peu de temps.

 

Un oiseau peut se faire entendre

Après la saison des beaux jours ;

Mais sa voix n'a plus rien de tendre,

Il ne chante plus ses amours.

 

Ainsi je touche encor ma lyre

Qui n'obéit plus à mes doigts ;

Ainsi j'essaie encor ma voix

Au moment même qu'elle expire.

 

"Je veux dans mes derniers adieux,

Disait Tibulle à son amante,

Attacher mes yeux sur tes yeux,

Te presser de ma main mourante."

 

Mais quand on sent qu'on va passer,

Quand l'âme fuit avec la vie,

A-t-on des yeux pour voir Délie,

Et des mains pour la caresser ?

 

Dans ce moment chacun oublie

Tout ce qu'il a fait en santé.

Quel mortel s'est jamais flatté

D'un rendez-vous à l'agonie ?

 

Délie elle-même, à son tour,

S'en va dans la nuit éternelle,

En oubliant qu'elle fut belle,

Et qu'elle a vécu pour l'amour.

 

Nous naissons, nous vivons, bergère,

Nous mourons sans savoir comment ;

Chacun est parti du néant :

Où va-t-il ?... Dieu le sait, ma chère.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poesie.webnet.fr/lesgrandsclassiques

Lullin-né asszonynak (Magyar)

Ugyan, csak nincs meglepetve,

hogy ért bár nyolcvan tél utol,

Múzsám, a vénhedett, a gyenge,

még egyre verseket dudol?

 

Van, hogy egy foltnyi zöld kilátszik

a rétből, melyet jég takar;

a természetnek vígaszt játszik.

Igaz, hogy elszárad hamar.

 

A szép napok multán is olykor

meg-megcsiccsen még egy madár;

igaz, nem oly lágyan, vígan szól:

nem párját hívogatja már.

 

Igy — alig illik bár kezembe —

fölveszem én a lantomat;

így próbálgatom hangomat,

mielőtt végleg berekedne.

 

„Halódva, végső búcsumon

karolni téged szeretnélek,

szemem szemedbe kulcsolom"

mondta Tibullus kedvesének.

 

Mégis, ha végleg alkonyul,

s a léttel a lélek is hunygat,

lesz kedvünk nézni galambunkat,

karunk akkor is érte nyul?

 

Biz elfeledjük mindahányan

legénykedésünk mint vala.

Örült halandó valaha

találkának a hideg ágyban?

 

Kedvesünkre is sor kerül,

feledi, mily szép volt a teste

s hogy csak a szerelmet kereste,

feküdni örök éjbe dül.

 

Születünk, élünk e szép völgyben

s meghalunk. Sétálunk soká

a semmiből jövet ... hová?

Tudja az isten, drága hölgyem.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap