Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Kérjük olvassa el a megváltozott Általános Szerződési Feltételeket!
Hírek

Samain, Albert: Tavaszi est (Soir de Printemps Magyar nyelven)

Samain, Albert portréja

Soir de Printemps (Francia)


Premiers soirs de printemps : tendresse inavouée...
Aux tiédeurs de la brise écharpe dénouée...
Caresse aérienne... encens mystérieux...
Urne qu'une main d'ange incline au bord des cieux...
Oh ! Quel désir ainsi, troublant le fond des âmes,
Met ce pli de langueur à la hanche des femmes ?
Le couchant est d'or rose et la joie emplit l'air,
Et la ville, ce soir, chante comme la mer.
Du clair jardin d'avril la porte est entr'ouverte,
Aux arbres légers tremble une poussière verte.
Un peuple d'artisans descend des ateliers ;
Et, dans l'ombre où sans fin sonnent les lourds souliers,
On dirait qu'une main de Véronique essuie
Les fronts rudes tachés de sueur et de suie.
La semaine s'achève, et voici que soudain,
Joyeuses d'annoncer la pâques de demain,
Les cloches, s'ébranlant aux vieilles tours gothiques,
Et revenant du fond des siècles catholiques,
Font tressaillir quand même aux frissons anciens
Ce qui reste de foi dans nos vieux os chrétiens !
Mais déjà, souriant sous ses voiles sévères,
La nuit, la nuit païenne apprête ses mystères ;
Et le croissant d'or fin, qui monte dans l'azur,
Rayonne, par degrés plus limpide et plus pur.
Sur la ville brûlante, un instant apaisée,
On dirait qu'une main de femme s'est posée ;
Les couleurs, les rumeurs s'éteignent peu à peu ;
L'enchantement du soir s'achève... et tout est bleu !
Ineffable minute où l'âme de la foule
Se sent mourir un peu dans le jour qui s'écoule...
Et le coeur va flottant vers de tendres hasards
Dans l'ombre qui s'étoile aux lanternes des chars.
Premiers soirs de printemps : brises, légères fièvres !
Douceur des yeux ! ... tiédeur des mains ! ... langueur des lèvres !
Et l'amour, une rose à la bouche, laissant
Traîner à terre un peu de son manteau glissant,
Nonchalamment s'accoude au parapet du fleuve,
Et puisant au carquois d'or une flèche neuve,
De ses beaux yeux voilés, cruel adolescent,
Sourit, silencieux, à la nuit qui consent.


Tavaszi est (Magyar)

Koratavaszi esték: titkolt és félvesejtett
Szerelmek... szelid szélben kibomló puha selymek...
Csiklándó légi ujjak... titokzatos tömjének...
Kicsordult égi kelyhe egy angyal szép kezének...
Oh, milyen vágy teszi, mily szívriasztó zajlás,
Hogy most a nõk csípõjén oly epedõ a hajlás?
Rózsásarany az alkony s a lég örömtõl telt el,
S a város is, ma este, dalol miként a tenger.
A félig nyilt ajtójú parkban még fénylenek
Az áprilisi friss fák s köztük zöld por remeg.
Munkásnépét haza most engedi a mûhely,
S kong sorba lomha léptük s oly szeliden merûl fel
Zord homlokuk az árnyban, mintha, hol bús szenny csorgott,
Lágy Veronika-kéz törülné le a kormot.
A hétnek vége már s vidáman az est hûsét
Harangszó zengi át, mert holnap itt a húsvét;
Oh, vén gót tornyok öblén reszketõ agg harangszó,
Ódon, katholikus korok mélyérõl hangzó, -
Zeng-bong s szivünkben is, szelíden vélerezgvén,
Valami kopott húr zsong, áhítatos s keresztyén.
De már, bús fátylai alatt is szép mosolygó,
Az éj, a pogány papnõ jõ s már az arany bolygó,
A hold, a mély azúron rajzolva fínom ívet
Mind magasabbra leng s egyre tisztább s szelídebb.
Egy perc, s az égõ város egyszerre elcsitúl,
Azt mondanád, reá most lágy asszonykéz simúl.
Lassan minden zaj elhal és minden szín kiég,
Áll az esti varázslat: és minden csupa kék!
Oh perc, feledhetetlen, mikor a tömeglélek
Is érzi, hogy a tûnt nap egy kis tovatünt élet...
A szíven át most kósza vágy lágy hulláma illan,
Míg az árnyban kocsik lámpás-csillaga csillan.
Oh, tavasz-esték: halk szél... heve könnyû sohajnak...
Édes szemek... szelíd kéz... epedve nyíló ajkak...
S a Szerelem, rózsával fogai közt, hanyag
Bájjal, földre lecsúszó köpenyben, hallgatag
A folyó korlátjára könyököl puha-resten,
És fátylas szép szemével, kegyetlen ifju isten,
Míg arany tegezébe nyúl, mely nyillal tele,
Rámosolyog az Éjre s az egyetért vele.


KiadóSzépirodalmi Könyvkiadó
Az idézet forrásaTóth Árpád összes versei, versfordításai és novellái.

minimap