Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Ronsard, Pierre de: A Gastine-i erdő favágói ellen (részlet) (Contre les bucherons de la forest de Gastine (detail) Magyar nyelven)

Ronsard, Pierre de portréja

Contre les bucherons de la forest de Gastine (detail) (Francia)

Escoute, Bucheron (arreste un peu le bras)

Ce ne sont pas des bois que tu jettes à bas,

Ne vois-tu pas le sang lequel degoute à force

Des Nymphes qui vivoyent dessous la dure escorce ?

Sacrilege meurdrier, si on prend un voleur

Pour piller un butin de bien peu de valeur,

Combien de feux, de fers, de morts, et de destresses

Merites-tu, meschant, pour tuer des Déesses ?

 

Forest, haute maison des oiseaux bocagers,

Plus le Cerf solitaire et les Chevreuls legers

Ne paistront sous ton ombre, et ta verte criniere

Plus du Soleil d'Esté ne rompra la lumiere.

 

Plus l'amoureux Pasteur sur un tronq adossé,

Enflant son flageolet à quatre trous persé,

Son mastin à ses pieds, à son flanc la houlette,

Ne dira plus l'ardeur de sa belle Janette :

Tout deviendra muet : Echo sera sans voix :

Tu deviendras campagne, et en lieu de tes bois,

Dont l'ombrage incertain lentement se remue,

Tu sentiras le soc, le coutre et la charrue :

Tu perdras ton silence, et haletans d'effroy

Ny Satyres ny Pans ne viendront plus chez toy.

 

Adieu vieille forest, le jouët de Zephyre,

Où premier j'accorday les langues de ma lyre,

Où premier j'entendi les fleches resonner

D'Apollon, qui me vint tout le coeur estonner :

Où premier admirant la belle Calliope,

Je devins amoureux de sa neuvaine trope,

Quand sa main sur le front cent roses me jetta,

Et de son propre laict Euterpe m'allaita.

 

Adieu vieille forest, adieu testes sacrées,

De tableaux et de fleurs autrefois honorées,

Maintenant le desdain des passans alterez,

Qui bruslez en Esté des rayons etherez,

Sans plus trouver le frais de tes douces verdures,

Accusent vos meurtriers, et leur disent injures.

 

Adieu Chesnes, couronne aux vaillans citoyens,

Arbres de Jupiter, germes Dodonéens,

Qui premiers aux humains donnastes à repaistre,

Peuples vrayment ingrats, qui n'ont sceu recognoistre

Les biens receus de vous, peuples vraiment grossiers,

De massacrer ainsi nos peres nourriciers.

 

Que l'homme est malheureux qui au monde se fie !

Ô Dieux, que véritable est la Philosophie,

Qui dit que toute chose à la fin perira,

Et qu'en changeant de forme une autre vestira :

De Tempé la vallée un jour sera montagne,

Et la cyme d'Athos une large campagne,

Neptune quelquefois de blé sera couvert.

La matiere demeure, et la forme se perd.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poesie.webnet.fr/lesgrandsclassiques

A Gastine-i erdő favágói ellen (részlet) (Magyar)

Állítsd meg a karod, favágó, és figyelj;

nem csupán fa, amit a fejszéd földre ver;

nem látod, hogy sir és vérzik a durva kéreg?

A Nimfák vére hull, akik alatta éltek!

Gyilkos szentségtörő, filléres bűneit

levezekelni a tolvajt ha felkötik,

mennyi tüzet, vasat, halált, hányszorta többet

érdemelsz te, gonosz, ki isteneket ölsz meg?

 

Erdő, bokorlakó madarak temploma,

magányos szarvas és gyors őz többé soha

árnyadban nem pihen, és soha zöld sörényed

többé nem fogja fel hevét a nyári délnek!

 

Fatörzsnek dőlve a nyájak bús pásztora

(oldalánál a bot, lábánál a kutya)

négylyukú furulyán nem zengi már epedve,

hogy mily édes a vágy s a szép Jeannette szerelme.

Minden elcsöndesül; Echónak hangja vész;

fölszántják telkeid, s hol most fák állnak és

bő lombjuk ingatag árnyát a földre szórják,

ott az éles ekét érzed majd s a csoroszlyát;

nagy csönded tovaszáll; s rémülten lihegő

szatír- és Pán-sereg lakodba sose jő.

 

Zefír játékszere, ég veled, öreg erdő,

hol lantom idege megismerte a zengő

beszédet s Apolló messzezúgó nyilát,

amelytől rettegés riad a szíven át,

és ahol én a szép Kalliopét csodálva

beleszerettem a Kilencek csapatába,

amikor keze rám ezer rózsát dobott,

és Euterpe saját tejével itatott.

 

Vén fák, ég veletek és szentelt fejetekkel:

egykor táblák sora és virág díszített fel,

s ma bizony megvet a szomjas vándor, aki

miközben verik az ég lángsugarai,

nem lel alattatok zöld enyhületre, és csak

halált s pokoli kíván zord gyilkosaitoknak!

 

Ó tölgylombok, dicső polgárok díszei,

Dodona makkjai, Jupiter fái, ti,

egykor ti adtatok enni az embereknek;

s ők, a hálátlanok, ma már így köszönik meg

áldott kincseteket – durva népek, vadak,

kik így leöldösik tápláló atyjukat!

 

Boldogtalan, aki hisz a világ szavában!

Mily igazság vagyon a filozófiában,

amely azt hirdeti, hogy minden elmulik

s alakját veti és másikba öltözik!

Hegység lesz valaha Tempe szép völgye, szikla,

s az Athosz szélesen aláterül a síkra;

a tengert egy napon búzatáblák fedik;

az anyag megmarad, s a forma változik.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap