Ronsard, Pierre de: Cupidóhoz (A Cupidon Magyar nyelven)

Le jour pousse la nuit,

Et la nuit sombre

Pousse le jour qui luit

D'une obscure ombre.

L'Autonne suit l'Esté,

Et l'aspre rage

Des vents n'a point esté

Apres l'orage.

Mais la fièvre d'amours

Qui me tourmente,

Demeure en moy tousjours,

Et ne s'alente.

Ce n'estoit pas moy, Dieu,

Qu'il falloit poindre,

Ta fleche en autre lieu

Se devoit joindre.

Poursuy les paresseux

Et les amuse,

Mais non pas moy, ne ceux

Qu'aime la Muse.

Helas, delivre moy

De ceste dure,

Qui plus rit, quand d'esmoy

Voit que j'endure.

Redonne la clarté

A mes tenebres,

Remets en liberté

Mes jours funebres.

Amour sois le support

De ma pensée,

Et guide à meilleur port

Ma nef cassée.

Tant plus je suis criant

Plus me reboute,

Plus je la suis priant

Et moins m'escoute.

Ne ma palle couleur

D'amour blesmie

N'a esmeu à douleur

Mon ennemie.

Ne sonner à son huis

De ma guiterre,

Ny pour elle les nuis

Dormir à terre.

Plus cruel n'est l'effort

De l'eau mutine

Qu'elle, lors que plus fort

Le vent s'obstine.

Ell' s'arme en sa beauté,

Et si ne pense

Voir de sa cruauté

La récompense.

Monstre toy le veinqueur,

Et d'elle enflame

Pour exemple le coeur

De telle flame,

Qui la soeur alluma

Trop indiscrete,

Et d'ardeur consuma

La Royne en Crete.

Kergeti nap az éjt,

a komor éj meg

a nappalt, mely sötét

homályban ébred.

Nyár után jön az ősz.

És a sivár szél

haragja sem a bősz

vihar után kél.

De amely itt belül

égeti lelkem,

az a láz sose hűl,

egyre mar engem.

Mért kellett szívemet

sújtanod, Ámor?

Nyiladnak jobb helyet

találsz te máshol!

Tréfáld meg bátran itt

azt, aki lusta,

ne engem, s azt, akit

kedvel a múzsa.

Jaj, engem kínozóm

kezéből végy ki:

gyötrelmem gyilkosom

nevetve nézi.

Add vissza elborult

szemem világát,

oszlasd el éjbe hullt

napjaim gyászát.

Könyörgök, Szerelem,

lelkemet óvjad,

vidd révbe kegyesen

törött hajómat.

Kiáltok hevesen,

mégiscsak elvet.

Ha jobban kérlelem,

messzebbre kerget.

Hiába, ha fakón

hervad az orcám,

nem hajtja zord bakóm

szívét az hozzám.

Hiába pengetem

néki gitárom,

s lep meg a meztelen

földön az álom.

A zápor s a komisz,

zúgva süvítő

szél dühe százszor is

kegyesebb, mint ő.

Szépsége pallosát

forgatja fennen,

de sebre sosem ád

írt a kegyetlen.

Mutasd meg, példaképp,

hatalmad, Ámor:

gyullaszd meg a szívét

attól a lángtól,

melytől az ostoba

Büblisz is égett,

és Kréta asszonya

sírba enyészett.