Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Hugo, Victor: Ha feltűnik a hold (Quand la lune apparaît Magyar nyelven)

Hugo, Victor portréja

Quand la lune apparaît (Francia)

Quand la lune apparaît dans la brume des plaines,

Quand l'ombre émue a l'air de retrouver la voix,

Lorsque le soir emplit de frissons et d'haleines

Les pâles ténèbres des bois,

 

Quand le boeuf rentre avec sa clochette sonore,

Pareil au vieux poëte, accablé, triste et beau,

Dont la pensée au fond de l'ombre tinte encore

Devant la porte du tombeau ;

 

Si tu veux, nous irons errer dans les vallées,

Nous marcherons dans l'herbe à pas silencieux,

Et nous regarderons les voûtes étoilées.

C'est dans les champs qu'on voit les cieux.

 

Nous nous promènerons dans les campagnes vertes ;

Nous pencherons, pleurant ce qui s'évanouit,

Nos âmes ici-bas par le malheur ouvertes

Sur les fleurs qui s'ouvrent la nuit !

 

Nous parlerons tout bas des choses infinies.

Tout est grand, tout est doux, quoique tout soit obscur.

Nous ouvrirons nos coeurs aux sombres harmonies

Qui tombent du profond azur.

 

C'est l'heure où l'astre brille, où rayonnent les femmes.

Ta beauté vague et pâle éblouira mes yeux.

Rêveurs, nous mêlerons le trouble de nos âmes

A la sérénité des cieux.

 

La calme et sombre nuit ne fait qu'une prière

De toutes les rumeurs de la nuit et du jour ;

Nous, de tous les tourments de cette vie amère

Nous ne ferons que de l'amour !



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poesie.webnet.fr/lesgrandsclassiques

Ha feltűnik a hold (Magyar)

Ha feltűnik a hold a pusztán, ködbe veszve,

s hangját az izgatott árnyék meglelte már,

este, ha megtelik, borzongva s lélegezve,

sóhajjal az erdő-homály,

 

ha megjön az ökör, kolomppal csengve-kongva,

mint vén költő, ki szép, szomorú, csüggeteg,

s kiben a gondolat csilingel, egyre ontva

sír szélén is a rímeket,

 

megyünk a völgyeken kószálni szerteszéjjel,

járunk a fű között halk lábbal, nesztelen,

nézzük a csillagos égboltot csendes éjjel

– mezőről látszik jól a menny –,

 

sétálgatunk, a zöld réten bolyongva olykor,

s el-elsiratva azt, mi múló, hervatag,

lelkünk lehajlik ott, kinyílva fájdalomtól,

egy-egy nyíló virágra majd.

 

Tűnődünk titkain a végtelen világnak.

Minden nagy és szelíd, habár minden sötét!

Szívünk kitárul a komor harmóniáknak,

amelyeket hullat az ég.

 

Ez az a perc, mikor csillag gyúl, s láng az asszony!

Sejtelmes, sápatag szépséged megigéz.

Megyünk majd, s álmodó lelkünk zavara lassan

a menny mély derűjébe vész.

 

A csöndes éjszaka csak egyetlen fohász már,

melyben a nap s az éj lármája elpihen,

s bennünk, kiket e föld minden gyötrelme átjár,

nincs semmi más, csak szerelem!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap