Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Hugo, Victor: Sillabizál egy rajnyi szőke (Les enfants lisent, troupe blonde Magyar nyelven)

Hugo, Victor portréja

Les enfants lisent, troupe blonde (Francia)

Les enfants lisent, troupe blonde ;

Ils épellent, je les entends ;

Et le maître d'école gronde

Dans la lumière du printemps.

 

J'aperçois l'école entrouverte ;

Et je rôde au bord des marais ;

Toute la grande saison verte

Frissonne au loin dans les forêts.

 

Tout rit, tout chante ; c'est la fête

De l'infini que nous voyons ;

La beauté des fleurs semble faite

Avec la candeur des rayons.

 

J'épelle aussi moi ; je me penche

Sur l'immense livre joyeux ;

Ô champs, quel vers que la pervenche !

Quelle strophe que l'aigle, ô cieux !

 

Mais, mystère ! rien n'est sans tache.

Rien ! - Qui peut dire par quels noeuds

La végétation rattache

Le lys chaste au chardon hargneux ?

 

Tandis que là-bas siffle un merle,

La sarcelle, des roseaux plats,

Sort, ayant au bec une perle ;

Cette perle agonise, hélas !

 

C'est le poisson qui, tout à l'heure,

Poursuivait l'aragne, courant

Sur sa bleue et vague demeure,

Sinistre monde transparent.

 

Un coup de fusil dans la haie,

Abois d'un chien ; c'est le chasseur.

Et, pensif, je sens une plaie

Parmi toute cette douceur.

 

Et, sous l'herbe pressant la fange,

Triste passant de ce beau lieu,

Je songe au mal, énigme étrange,

Faute d'orthographe de Dieu.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poesie.webnet.fr/lesgrandsclassiques

Sillabizál egy rajnyi szőke (Magyar)

Sillabizál egy rajnyi szőke

kisiskolás, én hallgatom.

Dünnyög a mester zsörtölődve

a fénylő tavaszi napon.

 

A nyitott ajtón át belátni.

Járom a lápos réteket.

Erdők mélyén az óriási

zöld évszak sustorog-remeg.

 

Minden zeng-zsong a végtelenség

e tündökletes ünnepén,

minden virág oly képtelen-szép,

úgy ragyog, hogy már szinte fény.

 

Hajolok derűs lapjaidra,

roppant könyv, én is olvasok.

Ó rét, loncod micsoda líra!

Ó ég, micsoda vers sasod!

 

De – rejtély! – semmi sem hibátlan.

Semmi! – Ugyan micsoda bog

köthet e buja sarjadásban

mord bogáncshoz szűz liljomot?

 

Míg itt rigó fütyül fölöttem,

egy ruca a nádból kiszáll,

a csőrében gyönyörű gyöngyszem,

s az a gyöngy, jaj, agonizál!

 

A hal az – s űzte az imént még

a pókot, mely az ingatag,

áttetsző, baljóslatu mélység:

kék háza tetején szaladt.

 

A ciheresben puska dörren:

a vadász! Felcsahol az eb.

S ebben az olvatag gyönyörben

hirtelen fölsajog a seb.

 

S a gyep alatt sarat taposva,

szomorú vándor, a fura

talányra gondolok: a rosszra,

Isten írás-hibáira.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap