Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Hugo, Victor: Sápadt volt, s mégis rózsaszín volt (Elle était pâle, et pourtant rose... Magyar nyelven)

Hugo, Victor portréja

Elle était pâle, et pourtant rose... (Francia)

 

Elle était pâle, et pourtant rose,

Petite avec de grands cheveux.

Elle disait souvent : je n'ose,

Et ne disait jamais : je veux.

 

Le soir, elle prenait ma Bible

Pour y faire épeler sa soeur,

Et, comme une lampe paisible,

Elle éclairait ce jeune coeur.

 

Sur le saint livre que j'admire

Leurs yeux purs venaient se fixer ;

Livre où l'une apprenait à lire,

Où l'autre apprenait à penser !

 

Sur l'enfant, qui n'eût pas lu seule,

Elle penchait son front charmant,

Et l'on aurait dit une aïeule,

Tant elle parlait doucement !

 

Elle lui disait: Sois bien sage!

Sans jamais nommer le démon ;

Leurs mains erraient de page en page

Sur Moïse et sur Salomon,

 

Sur Cyrus qui vint de la Perse,

Sur Moloch et Léviathan,

Sur l'enfer que Jésus traverse,

Sur l'éden où rampe Satan.

 

Moi, j'écoutais... - Ô joie immense

De voir la soeur près de la soeur!

Mes yeux s'enivraient en silence

De cette ineffable douceur.

 

Et, dans la chambre humble et déserte,

Où nous sentions, cachés tous trois,

Entrer par la fenêtre ouverte

Les souffles des nuits et des bois,

 

Tandis que, dans le texte auguste,

Leurs coeurs, lisant avec ferveur,

Puisaient le beau, le vrai, le juste,

Il me semblait, à moi rêveur,

 

Entendre chanter des louanges

Autour de nous, comme au saint lieu,

Et voir sous les doigts de ces anges

Tressaillir le livre de Dieu !



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poesie.webnet.fr/lesgrandsclassiques

Sápadt volt, s mégis rózsaszín volt (Magyar)

Sápadt volt, s mégis rózsaszín volt,

kicsiny, de dúshajú nagyon.

Nem, nem merem - nemegyszer így szólt,

de sose mondta: Akarom.

 

Vette a Bibliámat este,

hogy olvastassa kishugát,

s az ifjabb szívet, mint az enyhe

lámpa világította át.

 

Tiszta szemük a tiszta könyvre,

amit csodálok, rásimult,

ez olvasni tanult belőle,

az meg gondolkodni tanult.

 

Betűk közt botladó hugára

hajolt szelíden szép feje,

azt mondtad volna: nagyanyácska,

oly komolyan beszélt vele!

 

Mondta: Jónak kell lenni, jónak!

A Rossznak nem adott nevet;

lapról lapra együtt bolyongtak

Mózes és Salamon felett,

 

Cyrust figyelték Perzsiából,

Leviathánt és Molochot,

Jézust, amint pokolba lábol,

s a Kertben a kígyó-nyomot.

 

Én néztem őket... – Ó, be drága

egymás mellett a két gyerek!

Szemem megittasodva látta

végtelen édességüket.

 

S az egyszerű, kopár szobában

hárman éreztük a sötét,

tárt ablakon belépni lágyan

az éj, a rét lehelletét,

 

s amíg a felséges szövegben

a szépet, jót és igazat

betűzték buzgón, önfeledten,

nekem úgy tetszett, álmatag,

 

hogy szobánk égi hangzatokra

visszhangzik, mint a szent helyek,

s angyal-ujjuk közt sustorogva

az Isten könyve fölremeg.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap