Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Prudhomme, Sully: Az utolsó elhagyatottság (Dernière Solitude Magyar nyelven)

Prudhomme, Sully portréja

Dernière Solitude (Francia)

Dans cette mascarade immense des vivants

Nul ne parle à son gré ni ne marche à sa guise ;

Faite pour révéler, la parole déguise,

Et la face n’est plus qu’un masque aux traits savants.

 

Mais vient l’heure où le corps, infidèle ministre,

Ne prête plus son geste à l’âme éparse au loin,

Et, tombant tout à coup dans un repos sinistre,

Cesse d’être complice et demeure témoin.

 

Alors l’obscur essaim des arrière-pensées,

Qu’avait su refouler la force du vouloir,

Se lève et plane au front comme un nuage noir

Où gît le vrai motif des œuvres commencées ;

 

Le cœur monte au visage, où les plis anxieux

Ne se confondent plus aux lignes du sourire ;

Le regard ne peut plus faire mentir les yeux,

Et ce qu’on n’a pas dit vient aux lèvres s’écrire.

 

C’est l’heure des aveux. Le cadavre ingénu

Garde du souffle absent une empreinte suprême,

Et l’homme, malgré lui redevenant lui-même,

Devient un étranger pour ceux qui l’ont connu.

 

Le rire des plus gais se détend et s’attriste,

Les plus graves parfois prennent des traits riants ;

Chacun meurt comme il est, sincère à l’improviste :

C’est la candeur des morts qui les rend effrayants.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://fr.wikisource.org

Az utolsó elhagyatottság (Magyar)

Az élők óriás álarcos tömegében

Senki se szól, se lép saját tetszésekint;

A szó a szándokot inkább burkolja szépen,

S az arcokról reád tanult álarc tekint.

 

De eljő majd a perc, s a test, e hűtlen szolga,

A réveteg lélek szavára mit se tesz,

S merülve hirtelen komor, mély nyúgalomba

Többé nem cinkosa, – vádló tanúja lesz.

 

És kél sötét raja sok titkos gondolatnak,

Melyeket elnyomott eddig az akarat;

Most a homlok fölött felhőként gomolyognak,

A tettek indoka elrejtve nem marad.

 

A szív az arcra ül s mit a gond keze hintett,

A ráncot nem lehet mosollyal födni már;

Hazudni a szemet nem készti a tekintet,

S a ki nem mondott szó az ajkon írva áll.

 

Ez a vallomások órája. A csak épen

Elszállt lélek nyomát még őrzi a tetem,

S az ember, amidőn az lesz, mi voltaképen,

Másoknak egyszerre idegenné leszen.

 

Bús lesz a legvigabb, fagyos komorra váltan,

A bús pedig pihen nevető arccal ott.

Őszinte és igaz mindenki a halálban,

És ép ezért olyan ijesztő a halott.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://hu.wikisource.org

minimap